www.magas-tatra.hu

Ahhoz, hogy valaki kvalifikált hegymászó legyen, ma Magyarországon három tanfolyamot kell elvégeznie: az alapfokú sziklamászót, illetve a téli és a nyári magashegyit. Az alapfokú tanfolyam vizsgával végződik, ha az megvan, a két másikat bármilyen sorrendben el lehet végezni, és nincs vizsga a végükön: ezek bentlakásos, egy hetes táborok, az oktatók folyamatosan figyelemmel kísérik az oktatottakat, így a hét végére el tudják dönteni, hogy a tanulók megfelelően elsajátították-e a dolgokat.
A magas-tatra.hu szerkesztősége március 3-tól 10-ig vett részt a téli tanfolyamon az Alpinsport és a Hszjse közös szervezésében. Három oktatónk volt: Hímer József, Szabó László és Horn-Barta Attila. A helyszín a Zöld-tavi menedékház (Chata pri Zelenom plese, 1551 m) volt.

Fotó: Adamóczky György

0. nap
Miskolcról kellemes tavaszi időben indultunk szombat délelőtt. A városból kiérve olyat láttunk, mint még soha: már a 26-os útról, a kocsiból látszott a Magas-Tátra! Poprádról viszont már nem, nemcsak köd volt, hanem az eső is szakadt. A társasággal a Késmárki-Fehér-víz (Kežmarská Biela voda) buszmegállónál lévő parkolóban találkoztunk délután egykor. Ott már hóvihar volt. Kb. háromnegyed órát álltunk ott, azalatt teljesen befújta a kocsi oldalát. A csomagjainkat felpakoltuk a ház motorosszánjára (télen ez az egyetlen gépjármű, ami fel tud menni, a csomagszállítás darabonként 50 Sk), majd átvittük a kocsikat Matlárházára (Tatranské Matliare) a Hotel Hutník parkolójába, ami nem csak biztonságosabb, de olcsóbb is (konkrétan ingyen van). A házhoz hóviharban baktattunk fel, majd elfoglaltuk a szállást és jött is a vacsora (este hatkor). (Mivel beléptünk a Szlovák Hegymászók Szövetségébe, a szállás reggelivel-vacsorával-adóval 435 Sk volt fejenként.) A vacsora igen bőséges volt, és járt hozzá vagy sör, vagy tea, amit a delikvens választott. Sört lehetett barnát is kérni, de ez számomra sajna csak az utolsó előtti nap derült ki...

1. nap
Fél nyolckor bőséges reggeli. Ekkor jöttem rá, hogy kár volt félni az éhhaláltól, sőt kár volt sok kaját vinni: minden napra egy csoki, egy kis szárított gyümöcs és vésztartaléknak egy fél szál kolbász is elég lett volna az egész hétre, ugyanis a reggeliből mindig tudtam elrakni napközbenre. Reggeli után elméleti oktatás: a lavinajeladó (pieps) használata. Ez nem más, mint egy kis műanyagdoboz, amit az ember téli körülmények között a hegyen mindig a testéhez rögzítve hord, a legfelső réteg ruha alatt. Alapállapotban folyamatosan sugároz egy elkülönített frekvencián. Ha valaki lavina alá kerül, társai azonnal átkapcsolnak vételre, és így még van egy kis esély, hogy élve megtalálják a hó alatt rekedt társukat (akinek a piepse ugye a hó alatt is folyamatosan adja a jeleket).
Miután ezt megbeszéltük, kimentünk a hóviharba. A felszerelés: téli ruházat, szemüveg, hólapát (a Praktikerben 4300 Ft-ért a célnak tökéletesen megfelelő Fiskars lapátot lehet kapni), jégcsákány. Meg persze a pieps, anélkül sosem hagytuk el a házat. Elbaktattunk egy közeli hólejtőig, ott csoportokra oszlottunk, és gyakoroltuk a nyomtaposást, majd a pieps használatát csoportosan és egyénileg. Ez úgy zajlott, mint egy bújócska: mi elfordultunk, az oktató eldugta a piepset, mi vételre kapcsoltunk, és megkerestük. Utána gyakoroltuk a gleccserhasadék átugrását: hasadék híján egy szikláról ugrabugráltunk le a hóba, csákány csőre előre, leér, bevág, nem fejeli le a csákányt.

A hóvihar közben nem mérséklődött, így előrehoztuk a mindenki által igen várt programpontot, a hóbarlang ásását. A hó elég vastag és kemény volt, így pár óra alatt igen otthonos kis lakásokat készítettünk. Én ki sem akartam jönni, olyan jó volt odabent a csend és a klíma a kintihez képest. Ezzel véget is ért az aznapi program.

2. nap
Éjjel kitisztult az idő (gyönyörű volt a telihold fényében a behavazott Karbunkulus-torony és környéke, fotó: Vajer András), így reggel szikrázó napsütésben mentünk ki a hegyoldalba. Megálltunk egy kő mellett, lapátokat ragadtunk, és sátorhelyet készítettünk: ellapátoltuk-egyengettük a havat egy kb. 3 sátorhoz elegendő területen. Sátrat nem vertünk, viszont lepakoltuk a cuccainkat, aztán a hegyoldalban elkezdtük a kicsúszást gyakorolni, először minden segédeszköz nélkül. Sisak fel, kabát össze, aztán a lejtőnek háttal hanyattvágtuk magunkat, és csúsztunk. A feladat az volt, hogy hátrabukfenc nélkül forduljunk hasra, majd a lábunkat terpeszre nyitva és a kezünkkel havat húzva magunk alá állítsuk meg magunkat. Utána ugyanez, csak hason, fejjel a lejtő felé. Amikor ez már ment, elővettük a jégcsákányt, és azzal gyakoroltuk a megállást a három típusú csúszásból: háton fejjel előre, háton lábbal előre, hason fejjel előre. Mindnek az a lényege, hogy át kell fordulni hasra, lábbal a lejtő felé, és a csákány csőrével kell fékezni, anélkül, hogy lefejelnénk a kapát (laikusoknak: a jégcsákány fejének másik (és akkor mi az egyik...?), kiszélesedő, kis kapa alakú oldala).
Amikor már ez is jól ment, lavinaárkot ástunk: leástunk a legközelebbi (több is volt, szerintem nem a legközelebbig ástunk le) kemény hórétegig, és megvizsgáltuk a rétegződéseket. Ha van jól kivehető csúszóréteg, akkor baj van. Ástunk lavinapróbát is: egy trapéz alakú részt körbeástunk, és aztán megpróbáltuk lehúzni. Ha egyben, kis erő hatására lejön, akkor gáz van. (Fotó: Hímer József)

3. nap
Végre elővettük a hágóvasakat. Mivel az előző napokban sok friss hó esett, ezért az eddigieknél kicsit távolabb, a Vörös-tavi-völgybe (Červená dolina) mentünk, hogy találjunk firnes (firn=összefagyott csonthó) lejtőt. Amikor odaértünk, felcsatoltuk a hágóvasakat és megtanultunk benne járni. Hihetetlen, de nem is olyan egyszerű a dolog :-) Amikor járni már tudtunk, Józsi mint egy testnevelőtanár odavezényelt maga elé egyenként mindenkit egy viszonylag meredek lejtőszakaszra, és jöttek a vezényszavak: Előre! Hátra! Jobb láb emel! Bal láb emel! Guggol! Mehet. A meredek, jeges lejtőn, hágóvasban ez sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik... Utána ismét a kicsúszásokat gyakoroltuk, immáron hágóvasban. Majd önfeledten "leseggeltünk" (=lecsúsztunk a seggünkön) egy lentebbi völgyrészbe, és újra gyakoroltuk a gleccserhasadék átugrását, hasadék híján ismét egy szikláról. Közben remek fotók készültek (ami itt látható, Hímer József műve). A seggelést olyan jól megtanultuk, hogy a nap végén így "mentünk" vissza a házba :-)

4. nap
Újra kimentünk az első napi sziklához. Józsiék beszereltek három kötelet felső biztosításhoz, és kipróbálhattuk, milyen a mászás havas-jeges sziklán hágóvasban. Meglepően jó: a hágóvassal olyan peremeken meg lehet állni, amiken cipőben még szárazon sem. Kipróbáltuk a túracsákány használatát is mászás közben. Utána megtanultuk, hogy gleccserjáráshoz, meredek hólejtőkhöz hogyan köti be magát a csapat, illetve hogy mi történik, ha valaki kicsúszik (mindenki azonnal hasra vágja magát és a csákányát bevágva a hóba-jégbe megpróbálja megállítani a másik esését-csúszását). Józsi úgy látta, hogy nem megy a dolog megfelelően, így újra tesitanárrá vagy inkább kiképzőőrmesterré változott: szépen felsorakoztatott minket, és vezényszóra hasra kellett vágni magunkat, előbb úgy, hogy arccal álltunk a lejtőnek, aztán úgy, hogy háttal (hasra mindig lábbal a lejtő felé kellett érkezni).

5. nap
Újra a már megszokott sziklához mentünk ki. Folytatódott a mászás, a gleccserjárás gyakorlása, majd megtanultuk a mentést gleccserhasadékból. Ehhez egy elmés húzószerkezetet (Flaschenzug) kell építeni, így elvileg Réka (43 kg) is ki tud majd húzni engem (68 kg), ha ilyen helyzetbe kerülünk. Aztán jött a tanfolyam azon része, ami miatt Réka az elejétől fogva rettegett: kipróbáltuk, milyen érzés lavina alatt lenni. Szép sorban mindenkit beástak a hóba úgy, hogy csak a lábunk volt kint. Amikor úgy éreztük, hogy elég volt, kapálózni kellett a lábunkkal, és akkor kihúztak. Mit mondjak, jó szar volt...(Fotó: Vajer András )

6. nap
Jégmászás. Ismét egész éjjel esett a hó, így elég nehezen vergődtünk fel egy elég meredek kuloárban a legközelebbi jégfalig. Sokszor inkább úszásra emlékeztetett, mint gyaloglásra. Amikor odaértünk, a lapátokkal álláshelyet csináltunk, majd megtanultuk a jégcsavar használatát és a standépítést jégbe pusztán egy kötélgyűrű felhasználásával: az abalakovot (ez félrevezetően hangzik: jégcsavart is használsz). Ezt egy Abalakov nevű orosz hegymászó találta ki. Annyi a lényege, hogy az ember fúr a jégbe csavarral egymás mellé két lyukat, olyan irányban, hogy odabent összeérjenek, majd belefűz egy kötélgyűrűt. Bármilyen hihetetlen, biztonságosabb stand, mint egy jégcsavar, és ereszkedésnél így csak kötélgyűrű vész oda (néhány száz ft), és nem jégcsavar (sok ezer ft). Utána felső biztosítással mászkáltunk fel-alá a jégen. Mivel ez csak ízelítő volt a jégmászásból, nem is írok róla többet.
Ezzel véget ért a tanfolyam hivatalos programja.