aktuális
Beszámoló a konferenciáról
A Turista Magazin, a Magyar Természetbarát Szövetség és a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal 2009. november 20-án nemzetközi konferenciát rendezett "Magas-Tátra – 5 évvel a természeti katasztrófa után" címmel az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban.
A konferenciát Peter Weiss, a Szlovák Köztársaság magyarországi nagykövete
köszöntötte és nyitotta meg. A konferencián az érdeklődők elsőként a Turista Magazin szerkesztősége által összeállított rövidfilmet láthattak a Magas-Tátráról. Ezután a sokunk által ismert és tisztelt Scheirich László, Poprádon élő Tátra-szakértő tartott előadást az 5 évvel ezelőtti természeti katasztrófáról, valamint az azóta eltelt időszak kármentesítéssel kapcsolatos történéseiről. A nagy sikerű előadás után dr. Juhász Árpád tartott rövid előadást a Magas-Tátra geológiai kialakulásáról, valamint feltárásának néhány érdekes momentumáról.
Az előadások után hármas megnyitóra került sor. Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter nyitotta meg a dr. Katona István tátrai festményeiből rendezett kiállítást. Ezzel együtt látható a kiállítóteremben Kunos Gábor értékes tátrai képeslapgyűjteményének néhány száz darabja, valamint a Turista Magazin által meghirdetett Magas-Tátra fotópályázat díjnyertes fotói.
A konferencia a fotópályázat díjainak átadása után állófogadással ért véget.
A festmény-, képeslap- és fotókiállítás november 30-ig tekinthető meg.
A beszámolóért köszönet Nagy Árpádnak!
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Hoepfner Guido kiállítás
[epiteszforum.hu] Hoepfner Guido Kornél építész 1868. augusztus 23-án született Szepesváralján. A lőcsei reáliskola elvégzése után egyetemi tanulmányait 1886-ban a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karán kezdte. Egy év után átlépett az építészeti karra, ahol 1891-ben fejezte be tanulmányait. Budapesten telepedett le.
A Tátrába készült terveit a századforduló idején leginkább a svájci stílus befolyásolta, az egyes impulzusokat eklektikus festői egységbe ötvözte. A Magas-Tátra korabeli hagyományaihoz igazodva Hoepfner fachwerk szerkezeteket használt, melyek alapjául nála a reneszánsz német, angol illetve francia minták szolgáltak (a tátralomnici szálloda vázlatai, 1897; az ótátrafüredi virág- és fodrászüzlet, 1897–1898; Csáky-ház szálloda, Ó-Tátrafüred, 1898–1900). A külföldi hatásokat gyakran a Kárpát-medence népi építészetének (tetőformák) stílusával ötvözte (Csáky-ház szálloda és fürdőház, Ó-Tátrafüred). Ezeket a motívumokat a 20. század elején szecessziós ornamentikával gazdagította (fürdőház, Ó-Tátrafüred, 1901–1903).
A legjelentősebb magas-tátrai megrendelései – az ótátrafüredi Grand Hotel (1903–1904), a tátralomnici Palota Szálló (ma Grand Hotel Praha, 1903, 1905, Györgyivel közösen) és a Csorbatói Nagyszálló (ma Kriváň, 1904–1906, Györgyivel közösen) – az építészeti és urbanisztikai értékek mellett egy új minőségi szintet hoztak magukkal a szállodai szolgáltatások terén. A kivételesség igénye nemcsak a belső berendezés luxusában jelenik meg, hanem a szálloda műszaki felszerelésében is. A tátrai művekben érezhető az angol Arts & Crafts mozgalom hatása is.
Maroš Semančík
Fordítás-részlet az Építészek Házának (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.) Kós Károly termében 2009. december 4-ig látható Hoepfner Guido építész (1868–1945) kiállítás szlovák-angol nyelvű katalógusából.
Forrás, teljes cikk:
http://www.architectforum.hu/node/14519
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Konferencia a Tátráról
A 2004-es nagy tátrai vihar ötödik évfordulójának apropóján november 20-án a Turista Magazin, a Magyar Természetbarát Szövetség és a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal konferenciát szervez. A szlovákiai előadó Scheirich László lesz.
A meghívó, program letölthető a képre kattintva:
Téli zárlat
November 1-én megkezdődött a szokásos téli zárlat a Magas-Tátra szlovákiai részén. Június 15-ig a hágók, csúcsok nem látogathatók.
Bővebben:
http://magas-tatra.hu/indulaselott
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Friss hozzászólások
12 év 44 hét
12 év 44 hét
12 év 46 hét
12 év 47 hét
13 év 4 hét
13 év 4 hét
13 év 12 hét
13 év 12 hét
13 év 13 hét
13 év 21 hét