aktuális

Lassabban kell autózni Szlovákiában

[index.hu] Február elsejétől megváltozik a KRESZ Szlovákiában; a változások értelmében például jóval magasabb büntetési tételek lesznek és csökkentik a lakott területen belüli megengedett legnagyobb sebességet is.
Az egyik legjelentősebb változás, hogy a jelenlegi 60-ról 50 km/órára csökken a lakott területen megengedett legnagyobb sebesség. Lakott területen kívül nem változik a sebességkorlátozás, marad a 90 km/óra, az autópályákon 130 km/óra, de mód lesz arra, hogy közlekedési táblával engedélyezzenek ennél nagyobb sebességet is.
Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon ezentúl legalább 80 km/órával kell haladni az eddigi 50-nel szemben. A további változásokat említve a magyar Külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy kamionok nem előzhetnek az autópályán, hétvégeken és ünnepnapokon pedig korlátozzák a teherforgalmat.
Újdonság az is, hogy egész évben napközben is használni kell az autósoknak a tompított fényszórókat, nem csupán október 15-étől március 15-éig. A téli gumik használata csak abban az esetben kötelező, ha az úttestet összefüggő hóréteg vagy jég borítja. Az autóbuszoknak, teherautóknak, kamionoknak a hideg hónapokban kötelező a téli abroncsok használata.
Forrás:
http://index.hu/politika/kulfold/frsz3100/

Posted In

Ma elbúcsúzik a szlovák korona

[index.hu] Az üzletláncok, bankok információi szerint az euró átvétele komolyabb zökkenők nélkül történt, a szlovák fogyasztóvédelmi felügyelet (SOI) a januári intenzív ellenőrzések során a szokásosnál kevesebb visszásságot tárt fel. "A folyamatot problémamentesnek, komolyabb rendszerhiba nélkülinek értékelem" - közölte Igor Barát, az euró bevezetésének szlovák kormánybiztosa. Némi gondot csupán az aprópénz megkülönböztetése (az 1, 2 és 5 centesek túl kicsik), a túl nagy címletekben kifizetett nyugdíj, a benzinkutak árjelző oszlopainak átállítása, továbbá a kisebb trafikok, boltok év eleji hosszabb bezárása jelentett.
"A pénzintézetek sikeresen levezényelték az euróra történő átállást. A pénzkiadó automaták döntő többsége már január elsején reggel működött, a folyószámlák, bankbetétek összegét sikeresen konvertáltuk euróra, az év első két hetében pedig intenzíven vontuk be a koronát. Volt olyan nap, amikor 5 milliárd koronát (166 millió euró) utaltunk át a szlovák nemzeti banknak" - vonta meg az elmúlt napok mérlegét Ladislav Uncovsky, a szlovák bankszövetség (SBA) szóvivője.
Az Eurobarometer felmérése szerint az utolsó napokban a lakosság több mint 80 százaléka már kizárólag euróval fizetett. Két nappal a korona végleges búcsúja előtt mégis még 36,7 milliárd korona (1,218 milliárd euró) készpénz volt forgalomban, ami különösen sok ahhoz képest, hogy az év első két hetében összesen 40,938 milliárd koronát (1,358 milliárd euró) vontak ki a forgalomból.

Forrás:
http://index.hu/gazdasag/vilag/szlkor090116/

Posted In

Új év, új pénz

Mint azt már bizonyára tudjátok, Szlovákia január elsején bevezette az eurót. Koronával még egy hétig lehet fizetni, de a visszajárót már mindenki euróban kapja. Utána már csak a bankok váltják be a megmaradt koronákat. A Tátrával kapcsolatos dolog, hogy az egyik euróérme hátoldalán a Kriván lesz. Már várom, hogy a kezembe kaparintsak egy olyat :-)

Posted In

Boldog karácsonyt!

Szeretettel kívánunk a magas-tatra.hu olvasóinak békés karácsonyt és boldog, kirándulásokban gazdag új esztendőt.

Posted In