érdekesség

II. Erzsébet a Tátrában

Michael Palin után újabb angol híresség készül a Tátrába a nyarilap.hu értesülései szerint. Ezúttal nem kisebb személyiség, mint Elizabeth Alexandra Mary Windsor, azaz II. Erzsébet brit királynő. Hivatalos szlovákiai látogatása során az első nap Pozsonyt nézi meg, a második napon pedig a Tátrába látogat. Remélem, lesz hol laknia.
Aki tehát szeretne egy igazi királyt látni, az figyelje a híreket, hátha kiderül a konkrét program. Engem nem érint a dolog, én már láttam őt, a fiával és az anyukájával egyetemben, a 23. születésnapomon (ami egyben az anyakirálynő 100. születésnapja volt :-))

Forrás:
http://nyarilap.hu/roeviden/roevid-hirek/
821-ii-erzsebet-a-magas-tatraba-is-ellatogat

Posted In

Hétvégi takarítás a Magas-Tátrában

A Szlovák Erdészet (SL) és a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) idén is megszervezte közös akcióját: a „Tiszta Hegyek” akció keretében erdészek és önkéntesek szedték a szemetet a Magas-Tátrában. A szemét begyűjtését segítette, hogy két hét után végre újra kisütött a Nap a Tátra felett, így szép számban csatlakoztak a kezdeményezéshez.
A cél eredetileg a Kis-Viszokához (Východna Vysoka) vezető út környékének megtisztítása lett volna, de a hó miatt a legtöbben csak a Lengyel-nyeregig (Polsky Hreben) jutottak. A szokásos hulladékokon kívül egy régi, már nem működő fényképezőgépet is találtak, amelyet a tulajdonosa a TANAP központjában akár át is vehet.
A Magas-Tátra legszemetesebb részei az Ótátrafüredről (Stary Smokovec) a Tarajkára (Hrebienok) vezető aszfaltút melletti terület, a Kőpataki-tó (Skalnaté Pleso), valamint a menedékházak (chata) környéke. Továbbra is rengeteg az eldobott szemét a hegy alatt vezető országút mentén, különösen a parkolókban. A TANAP szóvivője szerint az elmúlt 30 évben legalább 50 tonna szemetet gyűjtöttek össze a Tátrában, s a jövőben egyre több hasonló akciót kell majd szervezni. Külön örült annak, hogy az akcióban részt vevő egyetemisták közül néhányan legalább ilyenkor eljutnak a Tátrába.
Forrás:
http://nyarilap.hu/hegyek/karpatok/
817-kitakaritottak-a-magas-tatrat-a-hetvegen

Posted In

Frissült a Tátra a Google Earthben

És a Mapsben is. Többet nem is fűznék hozzá ehhez az igen örömteli eseményhez, inkább röpködök egyet a repülőgép-szimulátorral a részletesen kidolgozott 3D-s Tátra fölött.

View Larger Map

Posted In

A kukázó medve befogására készülnek Ótátrafüreden

Ótátrafüred körül a már napok óta ólálkodik egy megközelítőleg hároméves, 100 kilogramm körüli medve, akit csütörtökön egyenesen a település központjában láttak. A természetvédők és az erdészek arra készülnek, hogy csapdába csalják. "A medvét elaltatjuk, ketrecbe zárjuk, és elszállítjuk egy lakott területtől távolabbi erdőségbe" - mondta Pavol Majko, a Tátrai nemzeti Park igazgatója. A medve valószínűleg azért fedezte fel magának a várost, mert ott a kukákba kidobott ételhulladék biztos táplálékforrást jelent, és kukázni egyszerűbb, mint vadászni.

Forrás: www.ujszo.com

Kedves Tátrázók, egy magas-tatra.hu-s pólót küldünk annak, aki szállít nekünk egy képet az ótátrafüredi kukázó maciról. ☺
Persze azért csak óvatosan…

Posted In