síelés

Komoly változások a Magas-Tátrában

[sielok.hu] Az idén több mint harminc évig tartó szünet után újra új fejlesztéseket láthatunk a Magas-Tátrában. Az eddigi felvonófelújítások és cserék után már teljesen új liftet is építenek Tátralomnic (Tatranská Lomnica) felett. Az új liften kívül új pályát, új hóágyúkat, és új víztározót is építenek.
Az újdonságokkal a kezdő síelők járnak a legjobban, hiszen az új felvonó a kezdők számára ideális pályaszakasz mellé kerül. A korábban itt üzemelő korongos lifthez szinte rémálom volt volt egy kezdőnek eljutni, hiszen kiszállhatott a kabinos lift középső állomásából (Štart) és felballaghatott síbakancsban tíz percet a korongoshoz, vagy ha bízott a balesetbiztosításában, akkor csak a Kőpataki-tónál szállt ki és megpróbált lehóekézni a meredek és sokszor jeges szűk erdei pályán. Az erdei pálya megnevezés még a régi szép időkből maradt meg bennem, sajnos a 2004-es vihar tarolása óta már csak a puszta hegyoldal maradt.
A kabinos lifttől nem messze építették meg a víztározót, ahonnan a hóágyúkat fogják vízzel ellátni. A tavalyi év végképp bebizonyította, hogy kellenek a hóágyúk. A hideg szinte végig megvolt a Tátra alján, de csapadékos időjárás nem társult hozzá, a Kőpataki-tó alatti pályákat gyakran le kellett zárni hóhiány miatt. A tervek szerint a völgyállomás és a Kőpataki-tó közötti részt teljesen betelepítik hóágyúkkal az idén és a következő évben.
A hóágyúkat idén csak az új lift magasságáig telepítették. Az új lift, Štart – Čučoriedky, a kabinos Štart állomásától indul, és a Čučoriedky (Áfonyás) hegyoldal közepén végződik. A négyszemélyes új ülőlift mellett egy új pályát is kiépítettek. Ezzel egyidőben a közelben található, és már említett korongost, leszerelték. A hóágyúk jelenleg a pálya aljától a Čučoriedky állomásig tudnak dolgozni, az állomás és Kőpataki-tó közötti részre csak jövőre telepítik őket. Jó hír, hogy a lenti víztározót már úgy tervezték, hogy az új hóágyúkat is gond nélkül el tudja látni vízzel.
A Kőpataki-tó (Skalneté Pleso) és a Lomnici-nyereg (Lomnické sedlo) közötti rész hagyományosan a haladó síelők paradicsoma. A meredek hegyoldalban már hivatalosan is két pálya létezik. Az eddig használt pálya a 7-es számot kapta. Sokan kicsúsztak a hegyoldalba, és onnan érkeztek le lifthez. A síelők szokásait elfogadták az üzemeltetők, és 8-as számmal új pályát jelöltek ki. Az új pálya még a laposodó szakasz előtt becsatlakozik a régi pályába. További újdonság, hogy innen egy újonnan kialakított piros pályán (5-ös) akár azonnal, a Kőpataki-tó kikerülésével becsatlakozhatunk a tó alatt folytatódó piros pályába.
Az előző években a szezon karácsony tájékán kezdődött el Tátralomnicon, de az idén a szervezők azt ígérik, hogy december 6-án egy nagyszabású szezonnyitóval várják majd a síelőket. A szomszédos Jamy sípályájával együtt 5270 fő/órára emelkedik a síterep kapacitása, és ezzel Tátralomnic a harmadik legnagyobb szlovák sítereppé lép elő.
A jövőbeli tervek is érdekesen alakulnak. Első körben a már említett hóágyúkat fogják telepíteni. Mostanában egyre több hír érkezik arról, hogy a használaton kívüli egykori nagykabinos útvonalán felépítenék Szlovákia első funitel felvonóját, amelyre azért lenne szükség, mert a tavalyi szezonban sem lehetett feljutni a nyeregbe a hatalmas szél miatt. A funitelek jobban ellenállnak a széllökéseknek, és gyakran előfordult, hogy a nyeregben kiváló viszonyok várták volna a síelőket, de a leállított liftek miatt nem tudtak feljutni oda.

Eredeti cikk:
http://www.sielok.hu/rovat/hirek/cikk/tatra-ujdonsag/

Posted In

Holnaptól síszezon!

A csorbatói síterep honlapja szerint holnap indul a szezon. A felvonók 8:30-tól 15:30-ig járnak, a hó 50 cm-es.
További információ:
http://www.parksnow.sk/tatry/
Kapcsolódó hír a sielok.hu-n:
http://www.sielok.hu/rovat/hirek/cikk/csorba-to-start/

Posted In

Több szlovák sípálya is nyithat a hétvégén

A hideg idő beköszöntével beindultak a hóágyúk Szlovákiában is. Az ismertebb síterepek legtöbbjén legalább próbaüzemben beindították a hóágyúkat, néhány helyen eléggé biztató eredményeket látunk, eddig senki sem nyilatkozott pontos tervekről a nyitással kapcsolatban, de van több tippünk.
Hétfő reggel óta Csorbató gőzerővel dolgoztatja a hóágyúit. Összesen 14 hóágyú lövi folyamatosan az Interski pályát, és az eddigi tapasztalatok szerint ezt a részt kedvező körülmények között akár három nap alatt is be lehet havazni, így valószínűleg a hétvégén Csorbatónál megkezdődhet a szezon.
A tátralomnici Jamy síterepén az üzemeltetők az összes hóágyút elindították, így az sem lenne meglepetés, ha ezen a síterepen is lehetne már ezen a hétvégén síelni. A Tátralomnic feletti frissen kiépített új pálya aljának behavazásához három intenzív nap kellene, valószínűleg ez is kész lesz hamarosan, a tervezett december hatodikai nyitásnál mindenképpen korábban.

Forrás, teljes cikk:
http://sielok.hu/rovat/hirek/cikk/szlovak-nyitas-november/

Posted In