Nyári hegymászótanfolyamon voltunk
Időpont: 2007. július 15-20.
A téli tanfolyam után sikeresen elvégeztük a nyárit is, így hivatalosan is hegymászók lettünk. A szervező az Alpinsport Club volt, bázis a Téry-ház (Téryho chata, 2015 m), az oktatók Szabó László és Horn-Barta Attila (Tallér). Az alábbiakban egy szubjektív élménybeszámolót olvashattok a táborról.
0. nap: megérkezés
Vasárnap dél körül indultunk Miskolcról. Poprádon a szokott gyors bevásárlás. Most kevesebb dolgot vettünk, mint szoktunk (italpor, kis sajt, kis kolbász, kis borovicska), hiszen mindent háton vittünk fel, és a teljes mászócucc plusz az egy hétre való egyéb holmi nem könnyű. Utána parkolókeresés Ótátrafüreden (Starý Smokovec, 1010 m). Két hivatalos parkolóban próbálkoztunk, de sehol se akartak kedvezményt adni egy hétre, így végül Újtátrafüred (Nový Smokovec) szélén, egy üzemen kívüli hotel parkolójában hagytuk a sárga csodát. Bakancs átvétele, csomagok elrendezése, majd a döbbenet: "ekkora lett a hátizsák? Ezt tutira nem bírom felvinni." Ennek ellenére csak sikerült valahogy, ráadásul a Tarajkára (Hrebienok, 1285 m) sem siklóval mentünk (hülye fejjel csak útközben jutott eszünkbe, hogy úgy is lehetne, annyira megszoktuk már, hogy mindig gyalog megyünk). Útközben többször azt hittem, hogy menten meghalok, ráadásul attól is rettegtem, hogy a vacsorát lekéssük. De nem késtük le, Miro, a ház katonás gondnoka fenntartotta nekünk. Igen jól esett. Még este megtudtuk, hogy kicsivel (jóval) nehezebb útra megyünk holnap, mint amire számítottunk, így rettegve feküdtünk le aludni a háromemeletes ágy legfelső szintjén.
1. nap: Sárga-fal (Žltá stena, 2169 m), Korosadowicz-út (77 C.1), nehézség: V
A beszállás tíz percre volt a szálláshelyünktől. Felvettük a beülőt és a mászócipőt, elrendeztük a cuccokat, majd hajrá.
A harmadik kötélhosszig semmi gond nem volt. Ott viszont számomra eléggé izgalmas volt áttraverzálni egy meredek reibungtáblán. Igazából itt se lett volna semmi gond, de fel kellett másznom a tábla tetejére, hogy kiszedjem a köztesnek berakott hevedereket a bentlévő szögekből, és ez elég izgalmasnak bizonyult. Végül szerencsére problémamentesen abszolváltam. Innen már csak ki kellett mászni az élre, majd egy meredek, füves ösvényen fel közvetlen a csúcs alá, aztán egy törmelékes kuloár mellett, később benne lemászni, és egy sziklás-havas térségen keresztül elmenni a házhoz vezető ösvényig.
2. nap: Zöld-tavi-csúcs (Baranie rohy, 2526 m), Šádek-út, nehézség: IV
Itt már kb. egy órát kellett gyalogolni a beszállásig . Maga a mászóút jóval hosszabb volt, mint tegnap, és most már mi, tanulók is másztunk elöl: Tallér gyakorlatilag csak másfél hosszt ment előre a 7-ből. Büszkék is voltunk magunkra. A legszebb az utolsó előtti kötélhossz volt, egy hatalmas, repedezett tábla, ami egy gerincen ért véget. Itt a táblán nem vettem észre, hogy ott van fölöttem kb. 3 méterrel a stand, így egy hatalmas beszorult kőhöz standoltam, ami jó is lett volna, ha lett volna hova állnom. Így is jó volt, csak kényelmetlen. Utolsó kötélhossz: a gerinc, majd gyalog (furamód) egy törmeléklejtőn lehetett volna felmenni a csúcsra, de meleg volt, fáradtak voltunk, kihagytuk. A törmeléklejtőn átvágva eljutottunk a Téry-horhoshoz, onnan kellett lemászni a házhoz. Baromira sütött a nap, úgy éreztük, hogy sosem érünk oda, de csak odaértünk, és mondanom sem kell, hogy igen jól esett a sör a ház teraszára lerogyva.
3. nap: Vörös-torony (Široká veža, 2461 m), Motyka-út (64.C.2), nehézség: V
Amikor előző nap meghallottuk, hogy milyen (nehéz és hosszú) utat fogunk mászni, kissé megijedtünk. De aztán bebizonyosodott, hogy alaptalan volt a félelmünk. A fokozatosság elvét betartva most még messzebb volt a beszállás: át kellett kelni a Vörös-torony-hágón (szerencsére ilyenkor reggel még senki se volt rajta), leereszkedni a túloldalon, és még ott is gyalogolni egy kicsit. A beszállás egy hófolt mellett volt. Túl sokat nem írnék le az útról, nagyon szép volt, de vitán felül a legnehezebb. Itt nem is másztunk elöl, végig Tallér nyomta. A standok szerencsére újak, csillogóak, csak a második kötélhossz végén lévő olyan furán van elhelyezve, hogy nem látszik az útból. Kicsit balra van, nyilván azért, mert ott egy kis párkány, amin kényelmesen lehet ácsorogni. A mászás egy kötélhosszal több, mint a linkelt kalauzon. A végén felgyalogoltunk a csúcsra, majd végig egy rövid gerincen, és a lemászás a hágóba. Itt egy kis probléma adódott: a Vörös-torony-hágó ugyebár egyirányú, és ekkorra már tele volt turistával. Mi tudtuk, hogy nekik van elsőbbségük, félre is álltunk, de egyszerűen nem akartak elfogyni, így hát inkább lemásztunk az út mellett, ott sem volt rosszabb, mint a láncokon.
4. nap: Sárga-fal, keleti él (77.B), nehézség: III
A befejező napra már senki sem vágyott nagy teljesítményre (legalábbis nem mondta). Ismét Sárga-fal, de most a legkönnyebb út. Mivel ez egy hármas, én másztam végig elöl, hátizsákban. Voltak azért meredekebb részek is, egy ilyenen ki is próbáltam a szögezést, az utánam mászók nagy örömére (eléggé időigényes). Mi még megtoldottuk a mászást plusz egy-két kötélhosszal a többiekhez képest, kimásztunk az élre, és ez volt az út legszebb, de legnehezebb része is (szerintem volt IV-es szakasza). Én szívesen végigmásztam volna a csúcsig, de kiszálltunk előtte, és felmentünk gyalog az első nap megismert ösvényen. Mi Rékával a lemenőúton még kicsit megnehezítettük a dolgunkat: idő előtt leereszkedtünk a kuloárba, aztán mászkálhattunk fel-alá a falain kötél nélkül, hátizsákkal... de megúsztuk ép bőrrel szerencsére.
A házban önfeledt lakoma következett, mindenkinek előkerültek a rejtett tartalékai (hiszen senki se akart sok mindent lecipelni :-)
5. nap: legyaloglás (útközben találkoztunk Miroval, a gondnokkal, amint teherhordóként egy bazi nagy cuccal jött fel, így búcsút vettünk tőle), hazakocsikázás, megdöglés a melegtől Miskolcon.
Az íráshoz van képgaléria is.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Megnéztem a képeket:) Nem tudom hirtelen eldönteni, hogy kedvcsináló-e vagy inkább elrettentő?:D
hát igen!
ezek a dolgok nekem is babrálják a csőrömet
és kíváncsi lennék mások véleményére, ki hogy van vele.
tudniillik én nem tartom magam egy túlságosan parázós, aggódós embernek
de tériszonyosnak semmiképpen sem.
mégis, még egy "félcipős" túracsúcsra (rysy, kriván...) menet is többször rohadtul kellemetlenül érzem magam és gombóc lesz a gyomrom
és nem értem 60-70éves emberek vagy gyerekek, hogyan tudnak látszólag teljesen felszabadultan
ugrándozni olyan helyeken ahol én vizet fakasztok a sziklából, úgy kapaszkodom, persze nagyrészt ok nélkül.
zoli véleményére is kíváncsi lennék, hogy aki hegymászó lesz, az eleve nagyobb ingerküszöbbel rendelkezik, vagy csak szokás kérdése és az egyszerű alföldi urbán-gyerekből is lehet felszabadult hegyikecske?
:D
Meg lettem szólítva :-)
Nem biztos, hogy én vagyok a mérvadó, hiszen nem vagyok kimondottan tapasztalt hegymászó. Annyit azért el tudok mondani, hogy nagyon kevés helyen van tériszonyom, és már gyerekkoromban is mindig mindenhova felmásztam, és tudtam, hogy majd hegyet akarok mászni, ha nagy leszek. De ez nem hinném, hogy azért van, mert a Bükk lábánál nőttem fel... Ismerek olyan, hegyvidéken felnőtt embert, aki tériszonyos, és Alföldről származó mászót is.
A hegyikecske-kép jó :-)
állítólag, a tériszony nem a lezuhanástól való félelem, a szorongás abból adódik, hogy az ember nem bízik saját magában, hogy le ne ugorjon :)
no de tovább ragozva a dolgokat: (és tényleg kíváncsi lennék mások véleményére is)
vannak ugye a földi halandók számára is elérhető csúcsok hágók.
pl. rysy alatt a láncos szakasz
szerintem száraz időben egyáltalán nem is kéne biztosítás, mert annyira nem durva
a krivánnal meg vannak olyan szakaszai ahol ha jeges, vagy akár általánosságban is elférne egy pár méter lánc (még ha csak mentális támaszként is)
most ősszel voltunk egy schneeberg túrán ausztriában
hát ott a fadenweg útvonalon több helyen van lánc, de szinte érthetetlen hogy minek
a közelébe nem megy az ember
a tátrában az ilyen helyeken becsukott szemmel, fél lábon ugrál az ember.
vagy ott van a híres-hírhedt lengyel gerinctúra a sas-út, amit ugyan csak hallomásból, leírásokból ismerek, de nem is értem hogy engedhetnek fel bárkit.
ennek tudatában mire lehet számítani a kis-viszokára menet, milyen a vöröstorony-hágó??
csak mert jövőre ezeket tervezem
Sziasztok.
Ami a tériszonyt illeti: nálam gyakrabban jelentkezik, ha csak a lábamat használom, ha szeles idő van, ha ködben túrázunk, és nem látom, hogy mi is van alattam.
A Vöröstorony-hágó alaposan ki van építve láncokkal, ott inkább a sorban állás vagy a kötelező haladási iránnyal ellentétesen jövők okozhatnak kellemetlenséget. A Kis-Viszokán még nem jártam, ugyanis amikor megcéloztuk, olyan viharos erejű szél kerekedett, hogy az utolsó szakaszt (a Lengyel-nyereg felettit) már nem vállaltuk be, mert veszélyes lett volna. Úgy emlékszem, hogy kissé kitett szakasz volt előttünk, lehet, hogy a tériszonynak kedvező terep. Íme a befejezetlen túra leírása:
http://magas-tatra.hu/?q=node/47