Évfordulót ünnepelt a Rainer-kunyhó (Rainerova chata)

[nyarilap.hu]

A Magas-Tátra legrégebbi és legkisebb menedékháza idén ünnepli újranyitásának tizedik évfordulóját.
Az előző hétvégén került sor az évforduló hivatalos ünneplésére a Tarajka (Hrebienok) feletti menedékházban. Szombaton 11-kor kezdődött az ünnep egy „teherhordó-próbával”. A legendás tátrai teherhordókhoz hasonlóan, a jelentkezőknek egy hatvan kilogramm súlyú terhet kellett a hátukon elcipelniük, igaz csak 300 méteres távolságra. Később Zárból (Ždiar) és Kassáról (Košice) érkezett gorál népzenét játszó együttesek szórakoztatták a résztvevőket.
A házat még 1863-ban kezdte el építeni Rainer János György, amelyet később róla neveztek el. Az eredeti építkezésnek is megünnepelték a 145. évfordulóját. 1884-ben nem messze a kunyhótól megépítették a Zerge menedékházat (Chata Kamzík) és ezzel megpecsételődött a ház sorsa, innentől már jobbára csak raktárnak használták.
A menedékház 1980-ban szinte teljesen lepusztult, majd később a házat jelenlegi gondnoka, Peter Petras, a korabeli tervek alapján újjáépítette, és 1998. június 13-án ismét megnyílt a nagyközönség számára. A tulajdonos hatalmas lelkesedéssel gyűjti a Tátra relikviáit, amelyeket a kunyhóban állítottak ki. A menedékházban egy büfé is üzemel.

Eredeti hír:
http://www.nyarilap.hu/hegyek/90-karpatok/703-evfordulot-uennepelt-a-mag...

Posted In

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Gyenes Tamás Nűnű
Akárhányszor elmegyek a Rainer-ház előtt, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ez a leghangulatosabb fekvésű ház. Valami olyan sajátos atmoszférája van, már csak az úttörő jellege miatt is. Ilyenkor elképzelem, hogy ez volt az első, a Tátra vadonjába igyekvő emberek utolsó menedéke.

Gyenes Tamás Nűnű | 2008, augusztus 20 - 10:13

Egyetértek.
Ami talán vetekszik a Rainer-ház hangulatával: a Hosszútavi-menedékház étkezője este a petróleumlámpa fényénél.

rekkared | 2008, augusztus 20 - 15:22