Jég-völgyi csúcs (Ladovy Stit) - miert nincs több magyar bejegyzés?!

Sziasztok,
még új vagyok itt, remélem jó helyre küldöm az alábbi kis túraleírást.

Szóval az úgy volt, hogy szerettem volna végre a Rysynél magasabbra mászni, és a térkép alapján a Jég-völgyi csúcs ideális célpontnak tűnt. A summitpost.org útleírásai és az aktuális időjárás-előrejelzések is megerősítettek, így az első szeptemberi péntek délutánon meg is kezdtem a mini-expedíciómat.. Az autót Tátraerdőfalván (T. Lesna) hagytam, este hat körül indultam, majd jó tempóban feljutottam a Zamkovske menedékházig, ahonnan kicsit feljebb találtam magamnak egy alkalmas bivak-helyet a turistautakat mindenütt környékező latrina-övezetben.. Érdekes volt úgy eljönni a nevezetes vízesések mellett, hogy közben nem léptek egymásra az emberek, sőt, tökegyedül voltam! :)

Másnap jött a "csúcstámadás", reggel f5-kor már úton voltam a Kis-Tarpataki-völgyben - hihetetlen volt a csönd ami körülvett - és hat előtt elhagytam a még teljesen kihaltnak látszó Téry-házat. Innen a "klasszikus" (de nem jelzett...) útvonalat követtem a Szepesi-Öt-tó (Päť spišských plies) völgyében felfelé, és nyolckor már fenn is álltam, illetve ültem a Tátra negyedik legmagasabb csúcsán - pedig közben még meg kellett állnom zergét fotózni is...
A kb. egy éve kint lévő csúcskönyvet átlapozva viszont feltűnő volt a magyar nevek hiánya, ez szerintem tarthatatlan állapot! :)

Az út legnehezebb része egyébként a "Jeges Lónak" (Ladovy Kon) is nevezett húszméteres gerinc-szakasz, (közel a csúcshoz az északi gerincen), ami ha jól tudom, onnan kapta a nevét, hogy helyenként leginkább lovaglóülésben lehet közlekedni rajta - én legalábbis nem kísérleteztem mással. Ez a rövid kis szakasz határozottan nem turista-útvonal, hanem igazi sziklamászós, csak ideális időjárási körülmények között (és tériszony-mentesen) érdemes vele próbálkozni!!! És a nagyon is valós veszélyre tekintettel még egyszer: !!!

Eredetileg a Kis-Jégvölgyi csúcson (Maly Ladovy st.) keresztül terveztem a leereszkedést, de a nagy csúcs alatt nem sokkal a déli gerinc egy rövid szakaszon olyan nehézségűnek mutatkozott (kisebb sziklatornyok+nagy mélység, bár sziklamászó-nyelven asszem csak II-es fokozat), hogy nem próbálkoztam vele, és végül ugyanarra mentem lefelé is mint föl. A csúcsnál egyébként nem sokáig voltam egyedül, a Kis-Jégvölgyi csúcs felől is jöttek sziklamászók, és a Téry-ház felől is sokan jöttek napközben - a jelöletlenség ellenére úgy tűnik, elég népszerű túracélpont...
Lefelé menet, ha már egyszer a közelben voltam, felmentem a Téry-horhoshoz (Zöld-tavi hágó, Baranie sedlo) is, ahová egy elég nehezen járható, omladékos ösvény vezet. Ugyanide a Zöld-tavi háztól egy igen izgalmasnak látszó, helyenként láncos (de sajnos szintén jelzetlen) út jön föl - majd legközelebb :)

Itt már csak az ebéd és a tájban-gyönyörködés volt a program, aztán igen óvatosan vissza-ereszkedtem a Téry-házhoz - innentől már kerülgetni kellett a tömeget - majd az "alaptáborhoz", ahol begyűjtöttem a nagyobbik hátizsákomat az alvócuccal, végül vissza a kocsihoz.

Tökéletes nap volt.

Posted In

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Szia! Először is köszi a beszámolót.
Másodszor pedig mint az oldal szerkesztője szükségesnek tartom elmondani, hogy mi egy olyan turistaszemlélet támogatói vagyunk, ami fontosnak tartja a helyi szabályok tiszteletben tartását, pl. azt, hogy az ember ott túrázik, ahová a szabályok, ill. a "jogosítványai" engedik; ill. ha az adott területen tilos, akkor nem bivakol. (Tudod, Rómában tégy úgy, mint a rómaiak). Mint magad is felhívod a felkiáltójelekkel az olvasók figyelmét: egy ilyen mászás igen veszélyes lehet, s ezért úgy gondoljuk, véletlenül sem szabad azt a látszatot kelteni, mintha bárkit is erre biztatnánk.
Te tapasztalt Tátra-járónak látszol, azonban az oldal nem minden látogatója az. Könnyen lehet, hogy valaki, aki az írásodat olvassa, nem tudja, hogy abból, amit leírtál, sok minden tilos, illetve életveszélyes. Sajnos sok leendő tátrai túrázó egyáltalán nincs tisztában a magashegyi veszélyekkel.
Mindenkit arra szeretnék kérni, hogy ne írjon le olyan dolgokat, amiket a Tátrai Nemzeti Park szabályzata tilt.
Így is rengeteg a baleset.

Zoli | 2008, szeptember 8 - 00:24