Hétvégi takarítás a Magas-Tátrában
A Szlovák Erdészet (SL) és a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) idén is megszervezte közös akcióját: a „Tiszta Hegyek” akció keretében erdészek és önkéntesek szedték a szemetet a Magas-Tátrában. A szemét begyűjtését segítette, hogy két hét után végre újra kisütött a Nap a Tátra felett, így szép számban csatlakoztak a kezdeményezéshez.
A cél eredetileg a Kis-Viszokához (Východna Vysoka) vezető út környékének megtisztítása lett volna, de a hó miatt a legtöbben csak a Lengyel-nyeregig (Polsky Hreben) jutottak. A szokásos hulladékokon kívül egy régi, már nem működő fényképezőgépet is találtak, amelyet a tulajdonosa a TANAP központjában akár át is vehet.
A Magas-Tátra legszemetesebb részei az Ótátrafüredről (Stary Smokovec) a Tarajkára (Hrebienok) vezető aszfaltút melletti terület, a Kőpataki-tó (Skalnaté Pleso), valamint a menedékházak (chata) környéke. Továbbra is rengeteg az eldobott szemét a hegy alatt vezető országút mentén, különösen a parkolókban. A TANAP szóvivője szerint az elmúlt 30 évben legalább 50 tonna szemetet gyűjtöttek össze a Tátrában, s a jövőben egyre több hasonló akciót kell majd szervezni. Külön örült annak, hogy az akcióban részt vevő egyetemisták közül néhányan legalább ilyenkor eljutnak a Tátrába.
Forrás:
http://nyarilap.hu/hegyek/karpatok/
817-kitakaritottak-a-magas-tatrat-a-hetvegen
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Friss hozzászólások
12 év 37 hét
12 év 37 hét
12 év 39 hét
12 év 39 hét
12 év 49 hét
12 év 49 hét
13 év 5 hét
13 év 5 hét
13 év 6 hét
13 év 14 hét