Drága Szlovákia, üres pályák a Magas-Tátrában

[sielok.hu] Azt már novemberben sejteni lehetett, hogy a hatalmas bevételt jelentő orosz turisták az idei ünnepek alatt elkerülik a Magas-Tátrát. Ez már akkor biztos volt, amikor az legtöbb orosz turistát beszervező utazási iroda törölte kínálatából a magas-tátrai utat, még a weboldalukról is leszedték a szlovák ajánlatokat. A borúlátó várakozások beigazolódtak, egyes vélemények szerint 80 százalékkal kevesebb orosz töltötte az ortodox karácsonyt a Magas-Tátrában, mint egy évvel korábban.
Valószínűleg sokkal nagyobb csalódást jelent a lengyel és a cseh vendégek számának visszaesése. A cseh korona is megkezdte süllyedését az euróhoz képest, de sokkal rosszabbul jártak a lengyelek, akik az utóbbi időben szinte eltartották a tátrai sípályákat. A csorba-tavi mentőszolgálat szerint idén januárban feleannyian voltak, mint tavaly. A lengyelek is inkább otthon síelnek, hiszen ott majdnem a felébe kerül egy síbérlet, mint Szlovákiában, vagy ha már felkerekednek síelni, akkor meg sem állnak Ausztriáig, ahol ugyan többet kell fizetni a síelésért, de a szolgáltatások színvonala is magasabb.
Január 10. óta mintha eltűntek volna a vendégek a tátrai pályákról és szálláshelyekről. Tavaly ilyenkor még harmincezer jöttek ide síelni egy erősebb napon, és abból nyolcezren a helyi szállásokon töltötték az éjszakát. A szállásadók 40-50 százalékos forgalomcsökkenésről beszélnek az idén, sok helyen kénytelenek voltak csökkenteni az árakat, vagy ingyenbérlettel csalogatni a vendégeket. Vélhetően az sem tesz jót a forgalomnak, hogy számos síterep és szálláshely eredetileg főszezoni árakat hirdetett egész januárra, és csak a vendégek elmaradása esetén csökkentik ezeket. Ausztriában ezzel szemben már a szezon elején lehet foglalni az előre meghirdetett olcsóbb januári szállásokat és a hozzátartozó síbérleteket.

Teljes cikk:
http://www.sielok.hu/rovat/hirek/cikk/ures-tatra/

Posted In

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

No igen, drága, pont olyan, mint az osztrákoknál.
Pestről 4.5 óra kocsikázás a Magas-Tátra, 5 óra kocsikázás az Osztrák Alpok legszebb tája v. 3.5 óra kocsikázás a Rax.
Nehéz a választás. Talán annyi szól a szlovákok mellett, hogy rengeteget javult a kiszolgálás minősége az utóbbi években.

Ja, és egy friss fotó az időképen:

idokep.hu

sumesz | 2009, január 30 - 18:00

Ez az időképes fotó nagyon állat.

Zoli | 2009, január 30 - 21:28

Hm...
Most kattintottam rá, és más kép jött be.
Kicsit paranoiásak ezek ott az időképnél:)

http://www.idokep.hu/?oldal=keptar&album=%C9rdekess%E9gek&kep=247#kep

sumesz | 2009, február 1 - 11:52