Csak korlátozottan üzemel a Hunfalvy-hágó alatti menedékház

[nyarilap.hu] Június 15. után megkezdődik a Hunfalvy-hágó alatti menedékház (Chata pod Rysmi, 2250 m) felújítása.
A népszerű Tengerszem-csúcs (Rysy, 2499 m) alatt található menedékház (Chata pod Rysmi) felújítási munkálatai egyből a turista szezon beköszöntével kezdődnek meg és a tervek szerint legalább két évig tartanak. Az építkezés ideje alatt csak korlátozottan üzemel majd a menedékház, azonban a vendéglője (a felújítása alatt inkább csak büféje) fogad vendégeket, de éjszakára nem lehet megszállni a 2250 méter magasan fekvő menedékházban. A ház szállásait a felújítást végző munkások foglalják el.
A Hunfalvy-hágó alatti menedékház a Magas-Tátra legmagasabban fekvő menedékháza, két év építkezés után 1933-ban vehették birtokba a túrázók. A ház már régóta felújításra szorul, az utóbbi tíz évben háromszor is komoly károkat okoztak benne a lezúduló lavinák. A felújítás szinte az egész házat érinti, a szobákat komfortosítják, és még kerámia vécét is beszerelnek kilátással a Menguszfalvi-völgyre (Mengusovská dolina). Az építkezés két ütemben zajlik, az első szakaszt idén október 31-ig fejezik be. A munkálatokat várhatóan 2011 nyarán is folytatják majd. Az építkezés alatt csak a büfé üzemel majd, ott is csak alapdolgokat lehet vásárolni.
A ház felújítása körülbelül 450 000 euróba kerül, amelynek nagy részét a szlovák állam állja. A maradék összeget hegymászó klubok, természetbaráti körök, és civil szervezetek adják össze.

Forrás:
http://nyarilap.hu/hegyek/karpatok/2886-csak-korlatozottan-uezemel-a-tat...

Posted In