Halálos baleset a Magas-Tátrában

[www.parameter.sk] A Gerlachfalvi-csúcs közelében két hegymászó szenvedett halálos balesetet. Hétfőn reggel indultak a csúcs megmászására. Este kilenckor még felvették a kapcsolatot a Tátrai Hegyimentő Szolgálattal, de ekkor már az időjárás nagyon rossz volt. A szolgálat munkatársai azonnal a segítségükre siettek, de a két külföldi hegymászó nem azon a helyen volt, amit megadtak a mentőknek. A bajba kerültek az éjszakát extrém időjárási körülmények között töltötték: esett a hó, és a hegyen jelentős fagy is volt. A mentőszolgálat munkatársai csak kedden reggel találtak rájuk, mindketten nagyon rossz állapotban voltak. A mentők minden igyekezete ellenére a két turista életét vesztette.
A hegymászók hibát követtek el azzal, hogy csak reggel nyolckor indultak fel a hegyre, a biztonságos mászáshoz sokkal korábban kellett volna elindulniuk, valamint a felszerelésük sem volt megfelelő - mondta Jozef Janig, mentők vezetője.
A különösen kedvezőtlen időjárás miatt a két turista testét csak később hozzák le a hegyről. A bevetésben 27 hegyimentő vett részt, néhányan 18 órát is terepen töltöttek.
Forrás: http://www.parameter.sk/rovat/regio/2010/08/31/halalos-baleset-tatraban

Kép forrása, további képek:
http://www.hzs.sk/index.php?lang=sk&site=fotogaleria&album=186

Posted In