www.magas-tatra.hu

(Avagy sikertelen kísérlet a Koprova-(Kapor-)csúcs (Kôprovský štít, 2367 m) megmászására)

2006. július 22-én került sor erre a "nemzetközi" Tátra-túrára (egy német barátunk is velünk tartott). Egyik túratársunk barátaival még tavaly májusban megpróbált feljutni a Tengerszem-csúcsra (Rysy, 2499 m), nem tudván, hogy ez az út májusban egyrészt tiltott, másrészt nem is járható a hó miatt. Akkor bölcsen a visszafordulás mellett döntöttek, viszont ez a sikertelen túra adta a mostani kirándulás ötletét. Végül mégsem a Tengerszem-csúcs mellett döntöttünk, mert arrafelé ilyenkor igen sokan mennek.

Szóval, szombaton délelőtt 11 körül indultunk el a Csorba-(egyes forrásokban Csorbai-)tótól (Štrbské pleso, 1346 m). Négyen voltunk: Réka és én már viszonylag sokszor jártunk a Tátrában, két túratársunknak viszont ez volt az első tátrai élménye (leszámítva az előbb említett tavaly májusit). Mivel a csúcs viszonylag közel volt (1021 m szintkülönbség, a térkép szerint kb. 3 óra az út oda), nem siettünk nagyon. A tótól a piros jelzésen haladtunk, ezen az alsó részen még viszonylag sok turistatársunkkal. Az út egy darabig az erdőben vezet, majd egy útelágazás után feltárul a kilátás a Menguszfalvi-völgy (Mengusovská dolina) alsó, erdős részére és a túloldalon az Oszterva (Ostrva, 1984 m) tömbjére, igazi magashegyi látványt adva. Valószínűleg ezért is ilyen közkedvelt ez az útvonal, a parkolótól (vasútállomástól) alig háromnegyed órányira már kiváló kilátás élvezhető. Itt egy darabig a hegy oldalában haladtunk, kövekkel kirakott úton, balra sziklafal, jobbra meredély (egyik túratársunk hiányolta is a korlátot). Az út nemsokára levisz a völgybe, ahol egy kis fahídon átkeltünk a Hincó-patakon (Hincov potok), és egy rövid emelkedő után megérkeztünk az első pihenőhelyünköz, a Poprádi-tavi házhoz. A ház (meglepő módon) a viszonylag nagy méretű Poprádi-tó (Popradské pleso, 1495 m) partján helyezkedik el. Rövid pihenő és rovarkergetés után elindultunk újra. Ekkor már több intő jelet tapasztaltunk: kelet felé csúnya borulat volt, mennydörgés hangja hallatszott. Útirányunk felé azonban szép kék volt az ég, így nem igazán aggódtunk. A kék jelzésen haladtunk tovább. Nemsokára elértük a következő elágazást, ahol jobbra letérve a piros jelzésre a Tengerszem-csúcsra juthattunk volna. Itt már lényegesen kevesebb emberrel találkoztunk. Az út az elágazás után kezdett meredeken emelkedni. Közben többször kereszteztük a patakot, egyszer még híd is volt. A nagy meleg miatt mit sem sejtve bevizeztük fejünket, elővettük nap elleni sapkáinkat. A kilátás egyre szebb volt, nyugat felé a Bástya-gerincet (Hrebeň bášt) láttuk a Sátánnal (Satan, 2421 m), kelet felé a Poprádi-gerincet (Popradský hrebeň), és észak-kelet felé kibukkant a Hunfalvy-völgyi menedékház is (Chata pod Rysmi, 2250 m, a Magas-Tátra legmagasabban fekvő menedékháza).

A meredek kaptató véget ért, úgy nézett ki, könnyebb dolgunk lesz, így megálltunk kicsit szusszanni, fotózni, további ruhadaraboktól megszabadulni. Ami hibának bizonyult: kb. 10 perc múlva kövér cseppekben esni kezdett az eső. Semmi gond, esőcucc fel. Aztán elkezdtek csapkodni a villámok. Ennek már a fele se tréfa, eléggé nyílt helyen voltunk, inkább behúzódtunk egy szikla közelébe, amíg abbahagyja. Nem hagyta abba, sőt jött egy kis jég is. Még ekkor sem rettentünk meg. Pár perc múlva a villámlás elvonult, visszamerészkedtünk az útra és mentünk tovább. De nemsokára ismét, még durvábban elkezdett villámlani. Ekkor már lekuporodtunk a földre, olyan félelmetes volt, és amikor abbahagyta, egyhangúan a menekülés mellett szavaztunk (már bőrig is voltunk ázva). Kb. 5 percet mentünk lefelé, amikor hétágra elkezdett sütni a nap. Csapatunk ekkor két részre szakadt: egynegyede nem kockáztatott meg még egy vihart és lefelé indult, a maradék három ember pedig újra a csúcs felé vette az irányt. Nemsokára fel is értünk a völgy legfelső részéhez, ahol gyönyörűen kitárult a táj, végre a csúcsot is megpillantottuk. Ez a felső rész egyébként meglepően lapos és széles volt, ideális táborhely lenne, patakkal és tavacskákkal, ha lehetne a Magas-Tátrában táborozni. A völgy végéhez, a Hincó-katlanhoz (Hincova kotlina) érve megláttuk a hegység déli oldalának legnagyobb tavát, az 54 méter mély Nagy-Hincó-tavat (Veľké Hincovo pleso, 1946 m) . Mit mondjak, szép volt (nem akarom már annyiszor használni az elképesztő, lenyűgöző, stb. szavakat.)

Az információs tábláról azt is megtudtuk, hogy ez a legmagasabban fekvő tó, amiben még laknak halak. Be se fejeztük a gyönyörködést, amikor csepegni kezdett az eső, majd kisvártatva dörögött-villámlot. Persze, hogy eliszkoltunk, pedig a Felső-Kapor-hágó (Vyšné Kôprovské sedlo 2180 m), ahonnan szép kilátás lett volna a Hlinszka-völgyre (Hlinská dolina), az útjelző tábla szerint már csak háromnegyed órányira volt. Innentől kezdve végig szakadt az eső. A poprádi tavi háznál találkoztunk visszafordult társunkkal, a kis előtető alatt szorongva és rumos teát iszogatva megvártuk, míg kicsit alábbhagy, majd elindultunk lefelé az autóhoz. Este jól fogyott a borovicska. Másnap rövid napunk volt, így már nem mentünk fel a hegyre, inkább megnéztük a dobsinai jégbarlangot és fürödtünk egyet a dedinki-tóban.