www.magas-tatra.hu

Augusztus végén balassagyarmati hegymászó ismerőseinkkel töltöttünk el néhány napot a Poprádi-tavi házban (Chata pri Popradskom plese, 1500m), ám az időjárás korántsem volt kegyes hozzánk. Úgy gondoltuk azonban, hogy egy kisebb túrától nem tarthat vissza bennünket a pesszimista időjárás-jelentés, úgyhogy 23-án, szerdán reggel fél nyolckor útra is keltünk felfelé a Menguszfalvi-völgyben (Mengusovká dolina). Ekkor ugyan a hajnali eső éppen szünetelt, ám számítani lehetett a folytatásra.

Talán a kora reggeli indulásnak köszönhettük, de a rossz idő már jóval később ért utol bennünket, mint a korábbi hasonló túrán. A csapat nagy része a Nagy-Hincó-tónál (Veľké Hincovo pleso, 1945 m) visszavonulót fújt, és a visszatérést választotta a korántsem túlfűtött szállásra (napközben stabilan 16 fok uralkodott a turistaszobákban).

Mivel csak az eső szemerkélt, villámlásnak nyoma sem volt, Zolival úgy döntöttünk, felmegyünk a Kapor-csúcsra (Kôprovský štít, 2363 m). Árpit és Tibit messziről követtük, akiktől éhségünk csillapítása miatt maradtunk le. Néha egy-egy szakaszon láttuk őket, ám egyre gyakrabban takarta el alakjukat a hegyre ereszkedő köd, ahogy a Felső-Kapor-hágó (Vyšné Kôprovské sedlo, 2180 m) felé tartottunk. A nyeregtől a csúcs felé tartó szakaszon, ahol megkapó színű vörös talajon meneteltünk felfelé, váratlanul ért a felismerés: az esőzésből havazás lett! (Ismét felhívnám a figyelmet a túra időpontjára: augusztus 23.)

A csúcs közelében, ahol már sziklás volt a terep, a vizessé vált kövek nagyobb elővigyázatosságot követeltek, egy-egy kitettebb szakaszon macskaszerű óvatossággal lépkedtünk. Sűrű köd vett bennünket körül, nem mindig láttuk, hogy mekkora mélység van mellettünk, s ez a soha nem ismert tériszony érzését ébresztette föl bennem. Hamarosan felsejlett a csúcs két emberi sziluettel. Árpi és Tibi megvárt bennünket a hegycsúcson, ám a csúcscsoki szétosztását már nem várták meg – ők már hosszabb ideje fáztak és fagyoskodtak ott, mint mi. A csúcsról lefelé, kevésbé bölcs ötletemnek köszönhetően elhagytuk a kijelölt utat, a vizes kitett sziklák elkerülésének reményében. Ennek eredményeként hosszasan bolyongtunk egy hatalmas kőtengerben, csak sejtve a helyes irányt. Mikor visszataláltunk a jelzett útra, Árpiék vártak bennünket; mint kiderült, ők is ugyanúgy tévedtek el, mint mi, és jobbnak látták, ha megvárják a felbukkanásunkat. A hágóról lefelé lenyűgöző panoráma tárult elénk: a Menguszfalvi-völgyben sűrűn és gyorsan gomolygott a köd, minden percben újabb szegmensét tárva fel, ill. takarva ki a tájnak. Itt fültanúi voltunk egy kőlavina szörnyű robajának is. Csöpögött belőlünk a víz, a jéghideg vizes nadrág alatt a bőrünk elfagyott (a csúcs alatt Zoli hőmérője testközelben mutatott +2 fokot!), de a fotózás nem maradhatott el.

Csatakosan érkeztünk meg kora délután a hűvös szállásra, ahol is a ruhák megszáradásában már egyáltalán nem reménykedhettünk. Másnap ezért enyhén nedves ruhában indultunk el az Omladék-völgyi beszállásokhoz.