www.magas-tatra.hu

(Írta: Réka)

Éljen-éljen, háromnapos hétvége! Szeretjük az ilyet, lehetne gyakrabban is. Irány tehát a Tátra: Zsuzsival és Csabival. A terv: egy rövid túra, majd egy kétnapos hosszabb. Szombat délelőtt indulás Miskolcról, Csabi vezet, sportosan, Zsuzsi és Réka émelyeg. Megérkezés, parkolás a Csorbatónál (Štrbské pleso, 1346,6 m), elindulás, falatozás a tó mellett, majd újra elindulás. Sietni nem kell, a cél most csak az Elülső-Szoliszkó (Predné Solisko, 2093,3 m). Az út eleje erdőben vezet, többnyire a sífelvonó alatt. A pulóver és kabát hamarosan lekerül rólunk, a szokásos caplatás miatt. Kiérve az erdősávból a sípályára az ősz színei folyamatos fotózásra késztetnek bennünket – így többet állunk, mint haladunk.

Sörözés-teázás a Szoliszkó menedékház (Chata pod Soliskom, 1840 m) alatt, miközben újra hideg szél kezd fújni. 

Indulás a csúcsra, ami egyértelműen felhőben van – még nem tudjuk, látunk-e majd valamit, netán el is ázunk, de hajrá. A ránk is leereszkedő felhő percenkét változtatja helyét – pár percre belátunk a Mlinica-völgybe (Mlynicka dolina), majd ismét nem. A jelenség lenyűgöző, nem tudom megállni, hogy ne fotózzak. A csúcs a háztól gyorsan elérhető – és csak itt kezdődik igazán a műsor.

Fél órán át fagyoskodunk odafent, míg mindenki kigyönyörködi magát: az Elülső-Szoliszkót elkerüli a köd, így a felhőjáték a páholyból élvezhető: időnként a Sátán (Satan, 2421,5 m) és a Bástya-gerinc (Hrebeň bášt) bukkan ki, 

majd hátraarcot csinálva a Furkota-völgyből (Furkotská dolina) felszálló felhő látványa varázsol el bennünket.

Mikor pedig lefelé haladunk, a lebukó nap vörösesre színezi a Bástya-gerincet és a Pátriát (Patria, 2202,8 m). Bemelegítettük, így a nap másik kihívása következik: bevásárlás a nagy túrára a poprádi Tescóban. Majd szállás Poprádon.
Vasárnap reggel korán indulás: parkolás Ótátrafüreden (Starý Smokovec), súlyos hátizsákokkal caplatunk a Tarajka (Hrebienok, 1284 m) felé. (Helyesbítek, Csabi és Zoli súlyos hátizsákkal caplatott a Tarajka felé.) Az idő nagyon szép, semmi jele az esőnek, melyet a meteorológia jósolt. Így hát Zoli és Csabi nem tud ellenállni egy sörnek: hosszabban pihenünk a Zamkovszky-menedékháznál (Zamkovského chata, 1475 m). Fel kell készülni a Téry-menedékház (Téryho chata, 2015 m) előtti kapaszkodóra: nagy zsákokkal ez nem is olyan könnyű menet. Ennek ellenére szintidőn belül végigjárjuk a Kis-Tarpataki-völgyet (Malá Studená dolina) és fent vagyunk az Öt-tavi-katlanban (Kotlina Piatich Spišských plies). 

Itt azonban már jeges szél fúj, felhők jönnek-mennek, miközben igyekszem megszabadulni a túl nagyra nőtt körmeimtől – indulás előtt elfeledkeztem róluk, márpedig a sziklákon való felkapaszkodásnál nem kifizetődő a nagy köröm. Az időjárás egy pillanatra elgondolkodtató: menjünk vagy forduljunk vissza? 

Ebben a túraszezonban már túl gyakran áztunk bőrig, ennek ellenére elindulunk. Ahogy közelítünk a Vörös-torony-hágó (Priečne sedlo, 2352,3 m) alatti láncos részhez, nyilvánvalóvá válik, hogy ez a nap által alig melengetett terület vizes és jeges lesz. A hágó hivatalosan csak egy irányba járható: a Téry háztól a Hosszú-tavi menedékház (Zbojnícka chata, 1960 m) felé. Ennek ellenére jönnek szembe turisták – amit nem tartok valami udvarias viselkedésnek, a hágóra való felkapaszkodás egy kevésbé tapasztalt turista számára ugyanis komolyabb kihívás lehet, és a lefelé mászók akár veszélyes helyzetet is előidézhetnek. Most azonban, hideg lévén, nincsenek tömött sorok a hágón, a velünk szemben mászó apa-fia páros pedig tudja, hogy itt ők a hunyók – félre is állnak az útból. A folyamatosan vizes, helyenként havas-jeges szikla nagyobb odafigyelést igényel. 

A hágón persze jeges szél fúj, most senkinek sincs kedve sörrel ünnepelni, inkább a gyors lemászás a cél. Közben a nap kisüt, és mivel nagyon jó tempóban haladtunk felfelé, a Vadász-lejtőn (Strelecké polia) igencsak lelassítunk. Számos „Steinmann” szegélyezi az utat, gombamód nőnek ki a kövekből. Mi is növeljük kicsit a számukat.

A tréfás nevű Metélőhagymás-tavak (Sivé plesá, 2011) partján pihenünk, majd két zerge is felbukkan. Eközben a Nagy-Tarpataki-völgyből (Velká Studena dolina) sűrű felhő száll fel, s mivel a nap is többnyire süt, ismét gyakran állunk meg fényképezni. 

Délután öt óra körül érkezünk meg a Hosszú-tavi menedékházhoz. 

A ház 1997-ben leégett, egy évre rá felújították, ennek köszönhetően igen hangulatos belső terei vannak: csupa fa étkező, szép cserépkandallóval, ami előtt a ruhákat lehet szárítani. Az igen alacsony tetőtérben (felegyenesedni 158 cm magasságommal csak közvetlenül az ablak mellett tudtam) egy vékony falemezzel kettéválasztott hálóteremben közel 30 ember számára van fekvőhely matracokon. Este az étteremben petróleumlámpák világítanak. Állandó utazófelszerelésemnek, a füldugóimnak köszönhetően minden gond nélkül alszom át az éjszakát. A szálláshoz elég bőséges reggeli is jár, amit a napfelkelte után fogyasztunk el. 

Reggeli után, igen erős szélben, minden ruhánkat magunkra véve indulunk el a Rovátka-katlanban (Kotlina pod Prielomom) a Rovátka (Prielom, 2290,4 m) felé. A út még jegesebb, mint az előző napi. Vetkőzünk, öltözünk, a tereptől és a tempótól függően. A Rovátka alatt ismét mászósabb szakasz következik, majd lefelé szintén – ez utóbbi már láncokkal fölszerelve. 

A köd folyamatosan szitál, a Fagyott-tó (Zamrznuté pleso 2013 m) felé sűrűn ereszkedik ránk. A tó előtt az út kettéágazik, s mi a Lengyel-nyereg (Poľský hrebeň, 2199,6 m) felé vesszük az irányt. Ez a rövid szakasz jeges hóval borított, időnként négykézláb haladunk felfelé. A Lengyel-nyergen viharos erejű szél fúj, de nem tudunk beletörődni, hogy egy köpésre vagyunk a Kis-Viszokától (Východná Vysoká, 2428,6 m), és elmenjünk mellette. Zoli már kétszer mondott le a csúcs megmászásáról, s nekem már csak ez hiányzik a turisták által is látogatható csúcsok közül. (Ha az Osztervát nem számoljuk.) Zoli nem tanácsolja az elindulást, Csabival azt javasoljuk, hogy tegyünk egy kísérletet: ha marad a szélvihar, visszafordulunk. Ez hamarosan be is következik. A szél olyan erősen fúj, hogy a nagy hátizsákokkal nem érezzük magunkat biztonságban a gerincen – még ha nem is annyira kitett. Jól döntöttünk, visszafelé a szél csak erősödik, és a hirtelen megálló széllökések is kibillentik az embert az egyensúlyából. A Felkai-völgybe (Velická dolina) ismét láncok mentén ereszkedünk le, elmegyünk a kissé kiszáradt Felkai-Hosszú-tó (Dlhé pleso, 1939 m) mellett. A Virágoskert (Kvetnica) már nem virágzik, és a Felkai-vízesés (Velický vodopád) is elég visszafogott. A Felkai-tónál (Velické pleso) megebédelünk, amihez egy magányos kacsa is csatlakozik: egy teljes karéj kenyeret nyel be falatonként.  A kis állat nagyon fotogénnek bizonyul, csak azt sajnálom, hogy közös fotó nem készül rólunk.

A Sziléziai háztól (Sliezsky dom, 1670 m) lefelé röviden törpefenyők közt majd igen hosszan fenyőerdőben vezet az út. Ezt a szakaszt már nagyon unjuk, úgy érzem, már csak botladozom a kövek között, s ezt látszik megerősíteni az, mikor egy 65 év átlagéletkorú társaság megelőz bennünket. Kifulladva érkezünk a kocsihoz, s hamarosan búcsút intünk az őszi Tátrának. Legközelebb már a téli Tátrába megyünk vissza.

A túrához tartozó képgaléria itt van.