www.magas-tatra.hu

Ezt a túrát egyáltalán nem dokumentáltuk képekkel, pedig megérte volna. Eredetileg nem is szántuk igazi túrának. "Csak felsietünk a Zöld-tavi házba, és jövünk is vissza." Miután egy hetet eltöltöttünk a Zöld-tó mellett, ha rajtunk múlik, most máshova megyünk. Illetve éppen hogy rajtunk múlott: a téli tanfolyam végén a házban felejtettünk egy pár kényelmes, jól teljesítő és ezért kedvenc túrabakancsot. Mivel a tanfolyam hete alatt nem volt használatban, sikerült elfeledkezni róla. A később lejövő társak nem találták meg, így nem volt más választásunk: a bakancsról nem kívántunk lemondani, tehát mentünk.

"Talán nem kéne a szokott útvonalon menni, a térkép szerint Barlangliget (Tatranská Kotlina) felől csak 10 perccel hosszabb, mint  Matlárháza (Tatranské Matliare) felől." A  térkép úgy jelezte, hogy ez a Bélai-Tátrán átvezető útvonal télen sincs lezárva, tehát olyan jellegű kirándulásra számítottunk, mint Matlárházáról indulva: kijárt túraösvényen, egyértelmű útvonalon. Azon is elgondolkoztam, hogy a kényelmesebb, persze mérsékelten vízálló trekkingbakancsomat viseljem, hiszen semmi meglepő nem várhat rám egy csontig kitaposott túraúton. Aztán mégis a hegymászóbakancsomat húztam a lábamra... szerencsére.
Az elég hamar kiderült, hogy ez az útvonal sokkal kevésbé frekventált, mint a többi Zöld-tóhoz vezető út. A Chata Plesnivec (Gyopár menedékház, 1290 m) felé csak egy szlovák pár jött velünk szembe, akik – amennyire ezt megértettük – a menedékház kellemes pálinkájára hívták fel a figyelmünket. Ezt azonban nem volt időnk kipróbálni, ugyanis hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a kevéssé kitaposott, félig megkeményedett, de az ember lába alatt még éppen beszakadó hóban nem tudunk olyan tempóban haladni, ahogy szeretnénk. Bukdácsolásra hasonlító mozgásforma, amit ez a fajta - Scheirich Laci barátunk szavaival élve "utálatos" - hó lehetővé tett.
A Plesnivec ház fölött, régi túraemlékeink szerint is egy erdei kaptató következik, mely a Hét-forrás-völgy (Dolina Siedmich prameňov) tetejére visz. Ám ezen a kaptatón egyszer csak eltűntek a nyomok. És persze a túrajelzések sem követték egymást olyan sűrűséggel, hogy segítséget nyújthattak volna. Fél órán át bolyongtunk az erdőben, jelzéseket és nyomokat keresve. A nyomok legtöbbször a miénkhez hasonló bolyongások emlékei voltak. Már a dolgavégezetlen visszafordulás réme is felsejlett, mikor újra felbukkantak a határozottabb lábnyomok, és velük együtt egy zöld jelzés is. Azt gondoltuk: innen teljesen sima ügy.
Hát nem volt az. Eleinte csak a süppedős hó, aztán az erdőből kiérve egyre erősödő szél és hóesés is hátráltatott minket. Jelzések természetesen sehol (illetve fák híján a hó alatti köveken), a hófúvás pedig elkezdte betemetni a nyomokat, és a tájékozódási pontok – hegycsúcsok, gerincek – is kezdtek eltűnni. Az Elülső Rézaknák völgye (Predné Meďodoli), illetve a Zerge-gerinc (Kozí hrebeň) felől egyre erősödő széllökések jöttek, időnként Zoliba kellett kapaszkodnom, hogy fel ne borítsanak. Hiányzott a síszemüvegem a hófúvások ellen, a túracsákányom a helyenként meredekebb lejtőkön való bukdácsoláskor. Időnként hangosan anyáztam.
Végül félórás késéssel érkeztünk meg a Zöld-tavi házhoz. Ezek után sokkot kaptunk volna, ha nincs is meg a cipő. Szerencsére megvolt – nem csalódtunk: úgy tapasztaltuk, ebből a házból nem tűnnek el a letett, elhagyott, elfeledett tárgyak. Az időnkbe még belefért egy tea és egy sütemény Neidenbach Ákos és csapata társaságában, akik elárulták: egész héten és még délelőtt is szikrázó napsütéses idő volt.
Lefelé már a fehérvízi buszmegálló irányába mentünk, azzal a szándékkal, hogy busszal menjünk vissza a kocsiért Barlangligetre. Két óra állt rendelkezésünkre, hogy elérjük a buszt, ezért kiléptünk. Végül másfél óra alatt lent voltunk, buszra várni nem akartunk, ezért stoppoltunk, és egy kedves szlovák pár elvitt a kocsinkhoz. Kalandos „nem igazi” túrát tettünk egy kedvenc túrabakancsért.