A Téry-horhos
(Baranie sedlo, 2389 m, 2006. április 23.)
Ezt a túrát Scheirich László (Laci) még az első találkozásunkkor ajánlotta, s Zoli hamarosan el is kezdte rágni a fülemet, hogy még idén tegyük meg, úgyhogy nem volt vesztegetnivaló időnk, hiszen még hóolvadás előtt, csonthóban reménykedve akartunk egyet túrázni. Laci úgy döntött, egy szakaszon ő is velünk tart, úgyhogy megbeszéltük, felvesszük Poprádon.
A túra nem ígérkezett rövidnek, ezért szombaton este megérkeztünk Poprádra, hogy másnap kora reggel induljunk. Most tehát kivételesen nem a lomnici mackósajt bungalók egyikét béreltük ki, hanem Kércsi Lászlóra hallgattunk, aki egy poprádi magánszállást ajánlott, valóban kevesebb pénzért, magyarul is beszélő vendéglátókkal. És reggel az ablakból most is a Tátra panorámája köszöntött.
Reggel tehát felvettük Lacit, aki még két hegymászó hölgynek a szállítását kérte: ők Lomnicon vártak bennünket. Két hatvan év feletti hölgy állt tehát a buszmegállóban, botokkal, divatos és profi túraszerelésben, de a kocsi (Fiat Seicento, ügyes jószág, ám valóban nem öt személy szállítására találták ki) látványára mintha eltűnt volna az arcukról a mosoly. Heves szlovák purparléba kezdtek, és mi csak sejtettük, hogy miről lehet szó. Utóbb kiderült, hogy persze a kocsi méreteit elnézve kételkedni kezdtek a szállítás sikerességében, és arról beszéltek, hogy akkor már inkább busszal is mehettek volna. A hölgyek a későbbiekben is nagyon temperamentumosnak bizonyultak, mind a gyaloglásban, mind az általunk nem értett, ám többször nekünk is intézett szlovák kommentárokban. Az autót Matlárházán (Tatranské Matliare, 885 m) parkoltuk le, és egy, a viharban kipusztult egykori erdőterületen indultunk neki a túrának. A hölgyek nagyon dinamikus tempót diktáltak, mi azonban kicsit kényelmesebben sétáltunk tőlük lemaradva, és a „hosszú még a nap” tudatában kellemesen elbeszélgettünk Lacival. Az erdei úton hamarosan elértük a havas területet, itt kezdődött a bukdácsolás a már olvadó, ezért folyton besüppedő hóban, és csak valamivel később láttuk be, mennyire egyetértünk Lacival, aki már ekkor, az út elején megfogalmazta, hogy mennyire nem szíveli ezt a fajta havat. A kereszteződésben, ahol a Zöld-tóhoz (Zelené pleso, 1551 m) és a Kopa-hágóhoz (Kopské sedlo, 1780 m) vezető út válik el egymástól, a szlovák hölgyek vártak bennünket, és nagyon temperamentumosan kezdtek magyarázni valamit. Laci lefordította: a tanító néni arra hívta fel a figyelmünket, hogy ha még ma meg akarjuk tenni a túrát, jobban tesszük, ha sétatempónkat felváltjuk valami dinamikusabbal, és most azonnal tovább is indulunk a Zöld-tó felé. Laci úgy döntött, csatlakozik a hölgyekhez a Kopa-hágóra vezető úton, mi pedig kellőképp megfélemlítve vágtunk neki a Zöld-tóhoz vezető ösvénynek. Az útjelző táblán álló szintidő megijesztett – még a Zöld-tavi ház is távolabb van, mint gondoltam. Ám mikor a vártnál hamarább feltűnt a menedékház, majd mikor a szintidőn belül el is értük, már nem is emlékeztem arra, hogy nemrég még a tervről való lemondást próbáltam elfogadtatni Zolival…
- Teljes cikk
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Munkaszüneti napok 2006-ban Szlovákiában
A Tátrában hétvégén és munkaszüneti napokon elég nagy tömeg tud lenni a turistaösvényeken, főleg, ha szép idő is van. Ezért jó ötlet olyankor menni, amikor nálunk nem kell dolgozni, de náluk igen. Ilyen ez a mostani hétfő is.
Itt egy lista azokról a napokról, amikor munkaszünet van náluk:
Január 1. Önálló Szlovák állam megalakulása
Január 6. Háromkirályok ünnepe
Húsvét - Nagypéntek, Húsvét hétfő
Május 1. Munka ünnepe
Május 8. Fasizmus feletti győzelem napja
Július 5. Cyril és Metód ünnepe
Szeptember 1. Alkotmány ünnepe
Szeptember 15. Hétfájdalmú Szűzanya Mennybemenetele
November 1. Mindenszentek
November 17. Nemzetközi diáknap, Szabadságért és demokráciáért folytatott harc napja
December 24.,25.,26. Karácsony
(forrás: http://www.hungarytourism.sk/verbal/999)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Téli panoráma a Nagyszalóki-csúcsról
A két héttel ezelőtti túrán fotóztam, most töltöm fel. Kércsi László feliratozta.
A teljes méretű kép, ami A4-es (29,7 cm) magasságú papírtekercsre kiválóan nyomtatható, letölthető innen.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Téli túra a Nagyszalóki-csúcsra
A szerkesztőség múlt szombaton (2006. április 8) meglátogatta a helyszínt.
A leírást Réka írta, köszönet neki.
Résztvevők:
Zoli, Réka
Útitársak:
Timi, Dani
A téli punnyadásnak véget vetni és a Daniéknak tett ígéretünknek eleget tenni indultunk el péntek este a Magas-Tátrába. Az útiterv a szokásos volt, Kassa helyett Rozsnyó, Poprádon a jól ismert és általunk a Tátra kapujának becézett Tesco útbaejtése (igen, szerintünk nem maga Poprád városa a Tátra kapuja, hanem a Tesco, lássuk be, mindig ide térünk be a világ legkisebb magashegye felé menet), majd megérkezés az Eurocamp Ficcbe, hogy kibéreljünk egy négyszemélyes bungalót. Kedvenc bevásárlóközpontunk persze ismét túlontúl vendégmarasztaló volt vonzó áraival és választékával – fonetikusan, bár korántsem biztos, hogy helyesen: pizzovi kolács és az új felfedezett, a vaníliás Absolut vodka! –, így történhetett meg az, hogy 22:01-kor érkeztünk a szállás recepciójára, és persze zárva találtuk. Azonban három perc önfeledt csengőnyomogatás után, mikor már éppen kétségbeestem volna – a csapatból csak rám jellemző a jajholfogunkaludni, jajszomjanfogunkhalni-parázás –, kibotorkált a recepciós fiú, és a kedvünkért még a bankkártyaterminált is megtanulta használni. Így hát lett egy kiválóan felújított medvesajt-alakú bungalónk két éjszakára, pizzovi koláccsal, vaníliás vodkával, és minden földi jóval.
Másnap reggel aztán kiderült: felszerelésünk két igen fontos elemét sikerült otthon hagynunk: az én kamáslimat és a napkrémet. Az első tévedést egy ideig súlyosabbnak ítéltem, aztán hamarosan kiderült, hogy melyiknek is vannak hosszabb távú következményei.
Útitársaink kénytelen-kelletlen alávetették magukat az „akié a kocsi, azé az indulási időpont meghatározásának joga” szabályának, így sikerült is 10-kor elindulni Ótátrafüredre, hogy a kocsit a parkolóban hagyva caplassunk a Tarajka felé. A nap kitartóan sütött, tehát folyamatosan csak vetkőztünk, miközben a hótól már teljesen megszabadult szánkópályán haladtunk fölfelé. Vadul száguldó és sikongató szánkós turisták helyett most feltűnően sok autó kényszerített bennünket az út szélére, melyre végül is Tarajkán magyarázatot kaptunk: sítúraverseny résztvevői érkeztek meg a sípálya aljába.
Itt vált tehát ketté az utunk: Dani és Timi a Téry-ház felé indultak, Zolival a sípálya irányába mentünk, hogy felkaptassunk a Nagyszalóki-csúcsra vezető gerincre. A korábbi napokra jellemző 2-es, 3-as lavinaveszély mellett a gerinctúra megfelelő ötlet volt. A nap továbbra is erősen tűzött, és igaz, hogy tette mindezt a hátunk mögött, az előttünk elterülő hómező vakítóan verte vissza a napsugarakat. De a napszemüveget legalább nem felejtettük otthon. Zoli kamáslijában baktattam fölfelé, aki nagylelkűen – vagy csak reggeli elkeseredett pityergésemet csillapítandó – kölcsönadta az övét, úgy ítélve meg, az ő cipője és az enyémmel szemben valóban vízálló nadrágja jobban fogja bírni a havat, mint az én felszerelésem. Kezünkben túracsákány, a hágóvas biztos, ami biztos a hátizsákban lapult. A harminc centi friss hóréteg, amire egy kedves ismerősünk tájékoztatása alapján számítottunk, már nem volt friss, és a legtöbb helyen kiváló lépések voltak belétaposva, ritkán kellett magunknak rúgni a lépéseket. A területet azonban leginkább – ahogy az a nyomokból is kitűnt –sítúrázók látogatták. Tempónk néha vánszorgásnak tűnt. Azonban még ehhez a vánszorgáshoz is teljesen le kellett vetkőznünk, annyira kimelegedtünk. A gerinc alatt haladva balra Poprádot és a sík vidéket láttuk, jobbra pedig még semmit – elég valószínűtlen érzés volt, ahhoz szoktam és arra vágytam, hogy amerre nézek, hegyek vesznek körül. Végre felértünk a Király-orr kapuhoz, és elénk tárult a Király-szakadék. A szél itt kíméletlenül fújt, hiába kerestünk sziklák által biztosított szélvédett helyet, végül feladtuk, és leszakadt jégcsapok mellett, kissé vacogva, az összes ruhánkat magunkra aggatva, kesztyűben ettük meg a pizzovi kolácsot, hogy folytatva az utat ismét pulcsira vetkőzzünk.
A Király-orr még valószínűtlenül messze volt, és bár Zoli magasságmérős óráján biztatóan emelkedtek a méterek, nem mertünk maradéktalanul hinni neki. Messziről a gerinc finoman emelkedőnek tűnt, egyszerű sétának ígérkezett, ami azonban a helyszínen már erősebb erőkifejtést igényelt. A Király-orr felé végül erőre kaptunk, majd a táj is kinyílt, formás hópárkányok mentén haladtunk fölfelé, az utolsó meredekebb kaptatót végül meglepően gyorsan leküzdöttünk, és a térkép által feltüntetett és a nyári körülményekhez igazított szintidőn jóval belül érkeztünk a csúcsra. Bámészkodás, csúcscsoki – részemről majdnem egy teljes tábla –, aszalt barack, fotók, örömködés, fagyoskodás, visszaindulás. Egy meredekebb csonthómezőn úgy határoztam, modellezem a kicsúszást, és gyakorlom a jégcsákánnyal történő fékezést. Zoli elgondolkodva haladt lefelé előttem, és kis híján szívrohamot kapott, mikor észrevette, hogy háton csúszva száguldok el mellette a hómezőn. Aztán beszállt a játékba, és a lejtő aljáig így haladtunk. Majd lencsevégre kaptunk egy leszakadni készülő hópárkányt, két bámészkodó zergét, miközben egyre fáradtabban botorkáltunk lefelé. Ahol alkalmunk adódott, fenéken csúsztunk, ahol nem adódott, ott viszont az addig viszonylag kemény hó gyakran mélyen beszakadt a lépésünk alatt, és csak elkeseredett küzdelemben sikerült a hó alatt pihenő törpefenyők ágai közül kiszabadítani a lábunkat. Késő délután volt, az egész napos intenzív napsütés hatására megváltozott a hó minősége is. Alattunk olykor sítúrázók tűntek fel, vigyázva lépkedtünk, nehogy több havat küldjünk feléjük, mint amennyit várnak. Az arcunk égett, és Zoli cipője hiába tartott ki, kamásli híján csurom víz volt. A sípályán szemcsés jég várt minket, és azóta már azt is tudom, hogy ilyenkor célszerűbb kesztyűt húzni, mert elcsúszáskor ez a jég úgy viselkedik, mint a smirgli. A Tarajkán már véget ért a verseny, mi pedig abban reménykedve indultunk le Ótátrafüredre, hogy nem várakoztattuk meg túlzottan Daniékat. A szánkópálya végén még egy javítható állapotú szánkóra is szert tettünk – tulajdonosai egy útszéli hulladékfakupac mellett szabadultak meg tőle. Daniék végül utánunk érkeztek meg a túráról, és az esti vaníliásvodkázás mellett kiderült: nem csak nekünk lett volna szükségünk napkrémre. A vasárnap reggeli bepakolás után útitársaink a Poprádi-tóhoz indultak, mi pedig Poprádon személyesen is találkoztunk honlapunk fő informátorával, Scheirich Lászlóval, aki egy tea mellett nemcsak értékes tapasztalataival, hanem további téli túrák ötleteivel, és egy csokor hóvirággal is megajándékozott bennünket. Azóta itthon már az újabb túrát tervezzük, és égett arcunkat kenegetjük.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Friss hozzászólások
12 év 46 hét
12 év 46 hét
12 év 48 hét
12 év 49 hét
13 év 6 hét
13 év 6 hét
13 év 14 hét
13 év 14 hét
13 év 15 hét
13 év 24 hét