Lomnici-nyereg
Havazott a Tátrában
A hvg.hu és a parameter.sk értesülései szerint az 1800 méter fölötti részeken szombattól hó esett a Magas-Tátrában.
A hvg.hu cikke a Gáspár-csúcsot (Kasprowy Wierch, 1987 m) említi (ami egyébként már a Nyugati-Tátrához tartozik), a parameter.sk pedig az Új Szóra hivatkozva azt írja, hogy „szombattól havazik a Magas- és az Alacsony Tátrában 1800 méteres tengerszint feletti magasságban.”
A holidayinfo.sk webkamerája valóban elég zord állapotokat mutatott szombat délután a Lominici-nyeregben (Lomnické sedlo, 2193 m):
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Idén először síelhető a Lomnici-nyereg
[sielok.hu] Egyre kevesebb hó esik a Magas-Tátrában, de szerencsére a tavalyi szezon azért nem teljesen ismétlődött meg. Tavaly február közepén (február 16.) nyitották meg a Lomnici-nyereg (Lomnické sedlo, 2193 méter) pályáit, úgymond a síelők felelősségére, hiszen az alsóbb részeken olyan kevés volt a hó, hogy még a kövek is kilátszottak. A sors furcsa fintora, hogy a nagy havazást és a jó pályaviszonyokat a március végi havazás hozta meg, így a nyeregben igazából akkor kezdődött csak a szezon, amikor a legtöbb szlovák síterep már bezárni készülődött.
Az idén csak reménykedni lehetett, hogy bőkezűbben bánik a természet a Kőpataki-tó (Skalnaté pleso, 1751 méter) feletti pályával, hiszen itt nem lehet hóágyúzni. A múlt héten végre itt is esett egy kis hó, így január 30-án, vasárnap már lehetett síelni a meredek lejtőn.
Tátralomnic (Tatranská Lomnica) síterepe naponta 9:00 és 15:00 óra között tart nyitva. Mostantól pedig már Szlovákia leghosszabb pályáján is lehet síelni, vagyis akár öt kilométert is csúszhat az, aki elindul a nyereg fekete pályáján, tovább a Kőpataki-tó alatti piros pályán, majd a kék pályán érkezik meg a faluba.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
A bátraknak már elkezdődött a síszezon a Magas-Tátrában
[sielok.hu] A múlt hét végére már 70-80 cm összefüggő hóréteg borította a szlovákiai Magas-Tátra felsőbb régióit, sőt a szeles időjárásnak köszönhetően helyenként másfél méteres „hótorlaszokba” lehetett süppedni. Ezt a kivételes szeptember elejei helyzetet használta ki néhány szlovák rider, akik a Lomnici-nyereg (Lomnické sedlo) oldalában csúsztak le a szezon első haván.
A síelésre kiéhezett társaság fura pillantásokkal találkozott a tátralomnici parkolóban, amikor lécekkel a hátukon elindultak oda, ahol ilyenkor csak a bakancsos turisták járnak. Eleinte ők sem voltak biztosak benne, hogy ez jó ötlet, de ahogy közelítettek az 1803 méteren található céljukhoz, egyre biztosabbak lehettek abban, hogy ezen a havon már lehet csúszni.
A szezon első síelése végül is összejött, a hó minősége rendben volt, és bizony nem sokan mondhatják el, hogy szeptember elején sikerült síelniük Szlovákiában.
Forrás, galéria:
http://sielok.hu/rovat/hirek/cikk/szlovak-tatra-sieles-szeptember/
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Gyenge szezonnal búcsúzik a tél a Magas-Tátrában
[sielok.hu] Hivatalosan ezen a hétvégén lehet még egyet utoljára csúszni a Magas-Tátra két állva maradt síterepén Tátralomnicon és Csorbatónál. Olcsóbb jegyek, friss hó, és csalódás zárja az idei síszezont, hiszen még a tavalyi gyatra szezonnál is kevesebben jöttek idén télen a Magas-Tátrába.
- Teljes cikk
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Friss hozzászólások
12 év 37 hét
12 év 37 hét
12 év 39 hét
12 év 39 hét
12 év 49 hét
12 év 49 hét
13 év 5 hét
13 év 5 hét
13 év 6 hét
13 év 14 hét