Hosszú-tavi menedékház

Megújuló energiaforrások a tátrai menedékházakban

[bumm.sk] Napkollektorokkal és mini vízerőművekkel termelnek villanyáramot a Magas-Tátra több menedékházában.Miroslav Jílek, a Kis-Tarpataki-völgyben álló Téry-menedékház (Téryho chata, 2015 m), gondnoka szerint jó ötlet volt a napkollektorok telepítése. 2009 vége óta ugyanis egyszer sem kellett beindítani a dízeles áramfejlesztőt.
Napkollektorokkal világítják meg az egész menedékházat. A termelt energia meghaladja a várakozásokat, így további célokra is felhasználható. "Van már két fagyasztónk, egy hűtőszekrényünk, kis televízió a személyzetnek, számítógép, fel lehet tölteni a turisták mobiltelefonjait, a fényképezőgépek akkumulátorait, sőt vizet is tudunk szivattyúzni" (a közelben fekvő Szepesi-Öt-Tó egyikéből) – tette hozzá Jílek.
A Téry-menedékház napkollektorait a Szlovák Elektromos Művek és a Tátrai Nemzeti Park együttműködésében szerelték fel. Az új berendezést helikopterrel szállították a helyére, mert a menedékház a tengerszint felett 2015 méter magasan található. A napkollektorokat 2009 novemberében szerelték fel, a rendszer teljesítménye mintegy tíz kilowatt. Az áramkapacitás növekedésével kényelmesebbé vált a menedékház üzemeltetése és a javult szolgáltatások színvonala az egész évben nyitva tartó legmagasabban fekvő tátrai menedékházban. Korábban dízeles áramfejlesztőket használtak. A napkollektorok révén körülbelül hat tonna szén-dioxid-kibocsátását sikerül megtakarítani évente.
A Nagy-Tarpataki-völgyben álló Hosszútavi-menedékházat (Zbojnická chata, 1960 m) szintén napkollektorokkal látták el, a Téry-menedékház korábbi berendezését "örökölte". A Szlovák Turisták Klubja közreműködésével napkollektorok felszerelésére készülnek a Hunfalvy-hágó alatti, 2250 méter magasan épült, csak nyáron nyitva tartó menedékházban és Alacsony-Tátrában a Gyömbér (Ďumbier, 2043 m) alatti menedékházban is.
A magas-tátrai Zöld-tavi menedékházban (Chata pri Zelenom plese, 1551 m) a napkollektorok nem lennének hasznosak, hiszen a Zöld-tavi-völgyben évente öt hónapon át egyáltalán nem süt a nap – mondta el a menedékház gondnoka, Tomás Petrík. Így inkább a meglévő vízerőművet tervezik felújítani, amivel jelentős mennyiségű fűtőolajt és légszennyezést takarítanák meg. A felújított vízerőmű teljesítménye a 15 kilowattot is elérheti.

Forrás:
http://www.bumm.sk/56099/megujulo-energiaforrasok-a-tatrai-menedekhazakb...

Posted In

Kora tavaszi túra a Hosszútavi-házhoz

A szokásosnak mondható éves túrát szokásosan Zoltán barátom szervezte, a magas-tatra.hu szerkesztője. Ez a szokás már másodjára esett meg, így kívülállók számára nem is tűnhet szokásnak, de higgyétek el; nyugodtan nevezhető annak:)
Zoli dobott egy emailt, még hónapokkal ezelőtt, hogy lesz ez a kiruccanás, menjek. Egyedül a barátnőm tartott velem, meg Zoliék két barátja: egy kedves pár, így a kocsi nem ment kihasználatlanul odafele, vissza már igen, de erről majd később. Kassán élő felvidéki magyar cimborámnak is szóltam, hogy jöjjön, jött is volna a barátnőjével, de sajnos neki közbejött egy pár halott agysejt által okozott kellemetlenség, és egy héttel korábbi időpontra hitte, hogy megyünk, emiatt nem tudott jönni, a túra idején versenye volt. Ő a szlovák nemzeti bajnok kick-boxban, ezúton is gratulálok neki, hogy Szlovákia hírnevét tovább öregbítette és remélem a nemzetközi színtéren is hamarosan megméretteti magát. A kassai barátom neve amúgy Doky:) Kértem Dokyt, hogy foglaljon szállást a Hosszú-tavi-menedékházba (Zbojnická chata, 1960 m), amit meg is tett, ráadásul jó időpontba foglalta le. Erre azért nem számítottam, így kellemes meglepetés ért odafenn:)

Posted In

Felhők közt a nemzeti ünnepen

(Írta: Réka)

Éljen-éljen, háromnapos hétvége! Szeretjük az ilyet, lehetne gyakrabban is. Irány tehát a Tátra: Zsuzsival és Csabival. A terv: egy rövid túra, majd egy kétnapos hosszabb. Szombat délelőtt indulás Miskolcról, Csabi vezet, sportosan, Zsuzsi és Réka émelyeg. Megérkezés, parkolás a Csorbatónál (Štrbské pleso, 1346,6 m), elindulás, falatozás a tó mellett, majd újra elindulás. Sietni nem kell, a cél most csak az Elülső-Szoliszkó (Predné Solisko, 2093,3 m). Az út eleje erdőben vezet, többnyire a sífelvonó alatt. A pulóver és kabát hamarosan lekerül rólunk, a szokásos caplatás miatt. Kiérve az erdősávból a sípályára az ősz színei folyamatos fotózásra késztetnek bennünket – így többet állunk, mint haladunk.