Ótátrafüred

II. Erzsébet október 24-én látogat a Tátrába

Kialakult a brit királyi pár programja a Magas-Tátrában.
A látogatás elején rövid sétát tesznek Ótátrafüreden, majd Tarajkára szállítják őket. Itt akár egy kisebb gyaloglás is szerepelhet a programban, hiszen a királyi pár emléktáblát fog leleplezni a Rainer-kunyhónál (Rainerova chata, .
A szervezők hat sátrat állítanak fel, ahol bemutatják a „tipikus tátrai” emberek mindennapjait. Magashegyi hordárok, erdészek, a Nemzeti Park szakemberei és hegyivezetők is elkísérik a vendégeket. A zenéről gorál zenekar és a csorbai (Strba) furulyaegyüttes gondoskodik majd.
Az ünnepség után II. Erzsébet Poprádra látogat, ahol a Krivánt ábrázoló képet kap a helyiektől, férje pedig Ótátrafüreden marad, ahol jellegzetes hegyi kalapot és fokost kap ajándékba.

Forrás: http://www.nyarilap.hu/roeviden/roevid-hirek/
863-ii-erzsebet-otatrafueredre-latogat-oktober-24-en

Posted In

Hétvégi takarítás a Magas-Tátrában

A Szlovák Erdészet (SL) és a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) idén is megszervezte közös akcióját: a „Tiszta Hegyek” akció keretében erdészek és önkéntesek szedték a szemetet a Magas-Tátrában. A szemét begyűjtését segítette, hogy két hét után végre újra kisütött a Nap a Tátra felett, így szép számban csatlakoztak a kezdeményezéshez.
A cél eredetileg a Kis-Viszokához (Východna Vysoka) vezető út környékének megtisztítása lett volna, de a hó miatt a legtöbben csak a Lengyel-nyeregig (Polsky Hreben) jutottak. A szokásos hulladékokon kívül egy régi, már nem működő fényképezőgépet is találtak, amelyet a tulajdonosa a TANAP központjában akár át is vehet.
A Magas-Tátra legszemetesebb részei az Ótátrafüredről (Stary Smokovec) a Tarajkára (Hrebienok) vezető aszfaltút melletti terület, a Kőpataki-tó (Skalnaté Pleso), valamint a menedékházak (chata) környéke. Továbbra is rengeteg az eldobott szemét a hegy alatt vezető országút mentén, különösen a parkolókban. A TANAP szóvivője szerint az elmúlt 30 évben legalább 50 tonna szemetet gyűjtöttek össze a Tátrában, s a jövőben egyre több hasonló akciót kell majd szervezni. Külön örült annak, hogy az akcióban részt vevő egyetemisták közül néhányan legalább ilyenkor eljutnak a Tátrába.
Forrás:
http://nyarilap.hu/hegyek/karpatok/
817-kitakaritottak-a-magas-tatrat-a-hetvegen

Posted In

Hétvégén búcsúztatják a szezont a tátrai túravezetők

[nyarilap.hu] Szombaton Ótátrafüreden (Stary Smokovec) tartják a hegyivezetők hagyományos ünnepségét, idén ezzel búcsúztatják a szezont.
A hagyomány szerint a szezont nagy ünnepséggel kezdik a magas-tátrai hegyivezetők, de ez idén elmaradt és helyette szezonzárót tartanak. A nyár elejére tervezett ünnepség idején többen is a svájci Alpokban tartózkodtak, így idén a szezon végén tartják meg a szokásos összejövetelüket.
A program szombaton délután háromkor kezdődik az ótátrafüredi kápolnában, majd onnan az újtátrafüredi (Novy Smokovec) temetőbe látogatnak ki, leróni a tiszteletüket az egykori kollegák előtt. Az este hátralévő részében a hegymászós témájú filmeket vetítenek.

Teljes cikk:
nyarilap.hu

Posted In

A kukázó medve befogására készülnek Ótátrafüreden

Ótátrafüred körül a már napok óta ólálkodik egy megközelítőleg hároméves, 100 kilogramm körüli medve, akit csütörtökön egyenesen a település központjában láttak. A természetvédők és az erdészek arra készülnek, hogy csapdába csalják. "A medvét elaltatjuk, ketrecbe zárjuk, és elszállítjuk egy lakott területtől távolabbi erdőségbe" - mondta Pavol Majko, a Tátrai nemzeti Park igazgatója. A medve valószínűleg azért fedezte fel magának a várost, mert ott a kukákba kidobott ételhulladék biztos táplálékforrást jelent, és kukázni egyszerűbb, mint vadászni.

Forrás: www.ujszo.com

Kedves Tátrázók, egy magas-tatra.hu-s pólót küldünk annak, aki szállít nekünk egy képet az ótátrafüredi kukázó maciról. ☺
Persze azért csak óvatosan…

Posted In