www.magas-tatra.hu

Időpont: 2007. július 15-20.

A téli tanfolyam után sikeresen elvégeztük a nyárit is, így hivatalosan is hegymászók lettünk. A szervező az Alpinsport Club volt, bázis a Téry-ház (Téryho chata, 2015 m), az oktatók Szabó László és Horn-Barta Attila (Tallér). Az alábbiakban egy szubjektív élménybeszámolót olvashattok a táborról.

0. nap: megérkezés

Vasárnap dél körül indultunk Miskolcról. Poprádon a szokott gyors bevásárlás. Most kevesebb dolgot vettünk, mint szoktunk (italpor, kis sajt, kis kolbász, kis borovicska), hiszen mindent háton vittünk fel, és a teljes mászócucc plusz az egy hétre való egyéb holmi nem könnyű. Utána parkolókeresés Ótátrafüreden (Starý Smokovec, 1010 m). Két hivatalos parkolóban próbálkoztunk, de sehol se akartak kedvezményt adni egy hétre, így végül Újtátrafüred (Nový Smokovec) szélén, egy üzemen kívüli hotel parkolójában hagytuk a sárga csodát. Bakancs átvétele, csomagok elrendezése, majd a döbbenet: "ekkora lett a hátizsák? Ezt tutira nem bírom felvinni." Ennek ellenére csak sikerült valahogy, ráadásul a Tarajkára (Hrebienok, 1285 m) sem siklóval mentünk (hülye fejjel csak útközben jutott eszünkbe, hogy úgy is lehetne, annyira megszoktuk már, hogy mindig gyalog megyünk). Útközben többször azt hittem, hogy menten meghalok, ráadásul attól is rettegtem, hogy a vacsorát lekéssük. De nem késtük le, Miro, a ház katonás gondnoka fenntartotta nekünk. Igen jól esett. Még este megtudtuk, hogy kicsivel (jóval) nehezebb útra megyünk holnap, mint amire számítottunk, így rettegve feküdtünk le aludni a háromemeletes ágy legfelső szintjén.

A túra időpontja: 2007. április 30.

Nem világrengető teljesítményekről lesz a következőkben szó, de számunkra bizonyosan mérföldkő volt, mert nemcsak első téli mászásunk, hanem első önálló tátrai mászásunk színhelye is lett a Kápolna. Ugyan tavaly nyáron már másztunk sziklát a Tátrában, ekkor azonban még vigyázó szemek és folyamatos instrukciók kíséretében, most azonban egyedül tettük ugyanezt.
Helyszínül Zoli a Kápolnát (Kostolík, 2261,5 m) választotta, ez a kis torony ugyanis nem túl nehéz, rövid mászást jelent, és a beszállásig vezető út is gyönyörű, no és persze fárasztó, mint a legtöbb tátrai mászóút esetében. A Komarnicki-kalauz részletesen leírja a csúcsra tartó út vonalvezetését, oda-vissza mászást jelent (nehézsége: a Komarnicki-féle II+). Hát akkor hajrá.

(Az írást bacafiam küldte, köszönet érte!
A túra időpontja: 2007. május elsejei hétvége)

1. nap

Szombat hajnali 4-kor indultunk Szentesről Krisztián barátommal, s mivel elég jó tempóban haladtunk, egy kis módosítást indítványoztunk a programban, s Rózsahegynél (Ružomberok) Árva vára (Oravský zámok) felé vettük az irányt. Ezt egy jó 2 órás kitérőnek szántuk. A vár bejáratához 9-kor értünk, s némi információgyűjtés után sajnos kiderült, hogy áprilisban zárva tart, s csak előzetes bejelentkezés esetén, valamikor 10 óra után tudnánk esetleg bejutni. Ezt nem vártuk meg, így (azért nem túl szomorkásan) autónkhoz visszasétáltunk, s irány Chopok-észak! Némi öltözködést követően a Záhradky parkolóból indultunk gyalog, ám a nosztalgia végett beültünk a síelések alkalmával bejáratott Zlatý-Bažant motel bárjába, ahol egy kávéval, s természetesen egy pohár sörrel rendeztük gondolataink, s hangolódtunk rá az előttünk álló túrára. Cél a Chopok 2024 m magas csúcsa, mintegy 1000m-es szintkülönbség leküzdése után. Fél 12-kor, toronyiránt indultunk az 1-es, piros sípályán, tőlünk balra a 6-os ülős lift brummogott, vitte a síelőket és a kirándulókat felfelé. Az első kaptató után, még füves talajon álltunk meg némi táplálékot, s vizet, valamint egy apró korty ízletes Tullamore-t magunkhoz venni. Néhány fotó a tájról, ami itt már szépen kinyílt, bár a csúcsot nem, csak a kettes-ülős végállomását (1843m) engedte látni, no meg a síelőket akiket irigykedve figyeltem.

Ezt a túrát egyáltalán nem dokumentáltuk képekkel, pedig megérte volna. Eredetileg nem is szántuk igazi túrának. "Csak felsietünk a Zöld-tavi házba, és jövünk is vissza." Miután egy hetet eltöltöttünk a Zöld-tó mellett, ha rajtunk múlik, most máshova megyünk. Illetve éppen hogy rajtunk múlott: a téli tanfolyam végén a házban felejtettünk egy pár kényelmes, jól teljesítő és ezért kedvenc túrabakancsot. Mivel a tanfolyam hete alatt nem volt használatban, sikerült elfeledkezni róla. A később lejövő társak nem találták meg, így nem volt más választásunk: a bakancsról nem kívántunk lemondani, tehát mentünk.