Szlovákiában már a múlt hétvégén beindult a síidény
[inforadio.hu]Soha ilyen korán még nem lehetett Szlovákiában síelni, mint az idén. A múlt heti erős lehűlésnek és a kiadós havazásnak köszönhetően a hegyekben csaknem egyméteres hóréteg várta a téli sportok szerelmeseit. Az idénynyitót ezúttal nem a Csorba-tónál, hanem a Magas-Tátra keleti részében, Zdiarban tartották, ahol szombaton és vasárnap az összes felvonó üzemelt.
A két nap alatt több mint ezer látogatót fogadtak. Elindították a felvonókat több kisebb árvai és kiszucai síközpontban is. Ilyen korai idénykezdetre még a legidősebb helyi lakosok sem emlékeznek. A szakemberek szerint azonban a korai tél nem lesz hosszúéletű, a következő napokra a meteorológusok érezhető felmelegedést jósolnak, várható, hogy a hóréteg gyorsan fogyni kezd.
A nagy síközpontok a Magas- és az Alacsony-Tátrában ezért inkább kivárnak az idénykezdettel, melyet általában november végére vagy december elejére terveznek. Hasonló volt a helyzet a hétvégén Csehországban is, az ország északi részén több síközpontban már fogadták a sportolni vágyókat, a hegygerinceken több mint egyméteres hóréteg várta sífutás kedvelőit.
Kérdés viszont, mennyire lesz tartós a szokatlanul korai tél. Jó hír azoknak, aki az idén télen a szlovák hegyekbe készülnek: a síbérletek ára tavalyhoz képes csökkent és a szállodák is jelentős engedményeket kínálnak.
Forrás:
http://inforadio.hu/hir/eletmod/hir-309954
(A holidayinfo.sk szerint ezekben a napokban is üzemelnek a pályák Ždiarban:
http://www.holidayinfo.sk/hu-hu/winter/resorts/?id=841 )
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Friss hozzászólások
12 év 37 hét
12 év 37 hét
12 év 39 hét
12 év 39 hét
12 év 49 hét
12 év 49 hét
13 év 5 hét
13 év 5 hét
13 év 6 hét
13 év 14 hét