www.magas-tatra.hu

Valkó Géza írása

Már a nyáron kacsintgattunk Janóval erre az útra. Utána néztünk, begyűjtöttünk minden szükséges infót. Térképek, útleírás, mások mászóélményei. Nem volt nehéz, ez egy nagyon népszerű mászótúra, csak a közvetlen környezetünkből is legalább 4-5 ember teljesítette már. Nyáron. Mi is így gondoltuk, csak aztán teltek a hetek, mindig valami mást, valami „alkalmasabbat” kerestünk. Aztán kifutottunk az időből, akarom mondani a jóidőből. A nemzet ünnepe idén mégis Zakopane felé robogva talált minket.
Nem siettünk, estére terveztük csak elérni a Zawrat-hágót, ahol aznapi bivakunkat töltjük majd el. És mivel tisztában voltunk a hóviszonyokkal (később kiderült, hogy azért annyira mégsem), nem akartuk lerongyolni magunkat a meleghullám kellős közepén egy szenvedős, nagyzsákkal folyton combigbeszakadós felmenettel akármelyik völgyből is. Mi a legkönnyebb utat választottuk. Lanovkával fellibegtünk a Gáspár-csúcsra (Kasprov vrch), a csúcson megittuk a szokásos teánkat, élveztük a napsütést, majd a főgerincen kényelmesen átsétáltunk a Svinica csúcsára. Igaz, a csúcsra felvezető szakasz már nem volt olyan kényelmes, a Zawrat-hágóig átvezető szakaszon pedig már a kötél is előkerült, de szép időben, jókedvűen értük el bivakhelyünket, a tulajdonképpeni Sas-út beszállását. (A bivakolás elvileg tilos. - a szerk.)

Bivakhely-kialakítás a hóban, vacsora- és teafőzés – szépen eltelt az este hátralévő része is, és mi csillagos ég alatt tértünk nyugovóra. Eddig a boldogság… Reggel sűrű ködre, szitáló esőre ébredtünk, és szomorúan vettük tudomásul, hogy az előttünk álló mászás értékes lesz ugyan, de szép nem igazán.

Gépiesen vágtunk neki a gerincnek, jól haladtunk. Bár a hó szinte semmit nem tartott, szerencsére a meredekebb mászós szakaszokon többnyire csupasz (vizes) sziklát találtunk, amivel könnyen boldogultunk. 3 óra alatt a Zerge-hegyen (Kozi Wierch) voltunk, és magunk mögött tudtuk az út legnehezebb szakaszát. Meg kell hogy állapítsam, Tátra-szerte ilyen kulturáltan kiépített úttal még nem találkoztunk.
Érdekes, hogy az út (jelenlegi) nehézségét nem a nehezebbnek mondható mászós betétek adták, hanem az oldalakban egyébként sétaterepet nyújtó, most azonbanteljesen hóval borított, meredek és instabil hólejtők, amiket harántolni kellett.

Utunk során egy helyen találkoztunk lavinanyomokkal (a völgyekben számtalan volt), de az elég komoly volt. Egy kuloárban zúdult le óriási hó- és kőtömeg, ami egy kb. 20 méteres szakaszon teljesen kitépte a láncos, ragasztott fixpontos biztosítást, és egy nehezen mászható kőbányává változtatta azt a szakaszt. Ezzel egy kis munkát adott az út karbantartóinak a következő szezonra.
Mintegy 8 óra folyamatos mászás után délután 5 előtt értük el a Sas-út végét, a Kereszt-nyerget (Krzyžne). Nem nagyon ácsorogtunk, borítottunk is lefelé a völgybe, amilyen gyorsan csak tudtunk, volt még vagy egy óránk a sötétedésig. Aznap esti célnak a Murowaniec menedékházat szemeltük ki. Akkor még nem sejtettük, hogy egy teljes éjszaka idejére plusz néhány órára vágyálom marad csupán. A mély és rossz hó miatt nehéz zsákjainkkal szinte minden második lépésnél térdig-combig-mellig szakadtunk, így kínkeservessé és csigalassúvá téve az előrehaladást. Viszont ez még mindig paradicsomi állapotnak volt tekinthető ahhoz képest, ami a továbbiakban várt minket. Több tíz hektáros törpefenyves, amiben fejlámpáink fényénél lehetetlen volt megtalálni a levezető utat. Az áthatolás pedig…nem részletezném. Derekasan kitartottunk az egyre reménytelenebbnek tűnő harcban, de egyszer mi is elfogytunk… Amikor már végképp semmi értelmét nem láttuk ennek az egésznek, az „itt-és-most, egy-tapodtat-sem-tovább” bivakolás mellett döntöttünk.

Közben az eső is eleredt, így csuromvizes ruháinkban a csuromvizes háló- és bivakzsákjainkban vacogtuk át az éjszakát. Fejenként legalább 3-szor felkeltünk teát főzni… Az egyetlen szerencsénk az volt, hogy nem jött be 40-es széllel valami hideghullám, így viszonylag tűrhetően ért minket a napfelkelte.
Szedelőzködtünk, indultunk. A nappali fényben már világosan láttuk a völgykatlanból kivezető utunkat, és két óra alatt el is értük a Murowaniec menedékházat – immár napsütésben. Gulyás, sajt, tea, kakaó. Mennyei pillanatok. Élelemmel és napfénnyel feltöltődve kényelmesen lecsorogtunk Zakopanéba. Hazafelé jövet azzal nyugtáztuk a hétvégét, hogy első utunk a Lengyel-Tátrában kellőképpen emlékezetesre sikerült, és hogy bizonyosan nem utoljára jártunk itt. Cześć!

Végezetül álljon itt egy felejthetetlen párbeszéd az éjszakai bivakolásunkból:
- Figya má', az előbb elnézted az időt! – mondom Janónak.
- Mivan?
- Mondom elnézted az időt! Azt mondtad, három óra van, miközben még csak most van fél három.
- Az nem lehet, sz*r a telefonod.
- Fenét – mondom –, a tiéd sz*r.
- Az nem lehet, az enyém jó!
Így vitatkoztunk hosszú másodpercekig, majd elhallgattunk. Néhány perc „most nem értem mivan” után villámként hasított az agyamba, amit rögtön meg is osztottam Janóval:
- Basszus, megvaaan, hát most állítottuk át az órát!!! (az én telómat pedig a rendszer frissíti)
Majd visszadőlve a vizes hálózsákomba megnyugodva konstatáltam, hogy itt és most, egy törpefenyves kellős közepén bivakolva, tulajdonképen tökéletesen mindegy, hány óra van, ez most itt a legutolsó szempont...
Galéria:
http://www.hszjse.hu/galeria/sas/pic.html
Forrás:
http://hszjse.hu/maszonaplo.html#sax