www.magas-tatra.hu

2006. szeptember 30.
A leírást Panka készítette, köszönet neki!
Szombaton hajnalban 6-kor indultunk Klárival Kelenföldről. Felvettük Balázst, és elautókáztunk Istvánhoz, én otthagytam a kocsimat, és átpakoltunk az övébe. Nagyon okos döntés volt egy ötajtós Opel Corsaból egy háromajtós Suzukiba átülni, de a Suzuki tulajdonosa ragaszkodott hozzá. Hátul elég kényelmetlen volt a hely, a lábunk sokszor az elöl ülők nyakában volt, de legalább kevesebbet fogyasztott a kocsi… Tervünk első napra egy bemelegítő laza túra volt, hogy másnap korán kelve, frissen indulhassunk a Tengerszem (Rysy, 2499 m) csúcsra. Megengedték, hogy az első napi útvonalat én találjam ki. Itthon kicsit utánanéztem a dolgoknak, s mivel imádom a tavakat, az Öt-tavi katlant (Kotlina Piatich spišských plies) néztem ki. 11 óra körül értünk Ótátrafüredre (Starý Smokovec, 1010 m), ahol leparkoltunk, s indultunk volna, de kiderült, hogy a fiúk még nem túraruhában voltak, így nekiálltak átöltözni. Tarajkára (Hrebienok, 1285 m) siklóval mentünk fel. Ügyesen épp lekéstük a fél 12–eset, így fél órát várhattunk a következőre. Igazából ennyi idő alatt gyalog is majdnem felértünk volna, de ha már megvettük a jegyeket, és mi álltunk a sor legelején, megvártuk az indulást. Felérve kapásból ott akartam kijönni, ahol be volt zárva a kijárat, így egyből jól rám is szóltak. Hát nem én lettem volna, ha nem… Nem is időztünk, hanem, miután Klári feltette a lépésszámlálómat, nagy léptekkel elindultunk a piros jelzésen Zamkovszky-menedékház (Zamkovského chata, 1475 m) felé, küzdöttük magunkat előre a sok turista között. Végig erdőben mentünk, megnéztük az Óriás-vízesést (Obrovský vodopád), s a menedékház közelében leültünk kb. 10 percre, elfogyasztani az ebédünket (1óra 10 perckor). Továbbindultunk, s hamarosan kiértünk a Kis-Tarpataki-völgybe (Malá Studená dolina),

elhagyva a fákat, s cserjés részen mentünk tovább. Az út végig kövekkel volt kirakva. Jó darabig alig észrevehető emelkedőn mentünk, majd odaértünk a kőfolyásig, ahol szerpentinben kanyargott fel az ösvény. Ez már egy komolyabb emelkedő volt, de még mindig sok turistával, mert ez a szakasz vezetett az Öt-tavi-katlanhoz (Kotlina Piatich spišských plies). Éppen, ahogy elterveztük 3 órára értünk fel. Megcsodáltuk a tavakat, hihetetlenül szépek, olyan varázslatosak,

hogy Balázs komoly késztetést érzett, ezért be kellett másznia az Alsó-tó (Nižné pleso) közepén álló kőre, ahonnan visszafelé bonyolultabbnak bizonyult az út, s szerencsésen bele is lépett a tóba, majdnem térdig vizes lett a nacija.

Felbontottuk a csúcscsokinkat, s elkezdtük csócsálni, közben igyekeztünk gyorsan dönteni, mit tegyünk, továbbmegyünk, bevállalva a Vörös-torony-hágót (Priečné sedlo, 2352 m), vagy ugyanazon az úton visszasétálunk a sok-sok turistával együtt. Ekkor negyed 4 volt, tudtuk, hogy 7 körül sötét lesz már, tisztában voltunk vele, hogy még kb. 4 órás út vár ránk, amiből kb. 2,5 óra a sziklák közt vezet. Az idő szép volt, kellemes kirándulós, a csúcsok felhőkben, de lejjebb minden tisztán ragyogott. István aggódott, hogy inkább menjünk vissza, meg kemény lesz, meg sötét, meg nem bírjuk, meg leesünk, persze csak minket féltett. Ennek ellenére megszavaztuk, hogy indulunk tovább, mert visszafelé uncsi lenne, azt már egyszer bejártuk. Így nekivágtunk a felfelé vezető útnak. Egyből jó meredeken indult, nagy sziklákon lépkedve haladtunk, egy ideig a sárga és a zöld jelzés együtt haladtak, majd amikor kettéváltak, a sárgán mentünk tovább. Itt végre kevesebb volt a turista. Szépen lassan a felhők közé is beértünk. Havat is láttunk, és kaptattunk felfelé. A nyeregbe az utolsó métereken egy sziklafalon kellett felmászni,

ami láncokkal volt biztosítva. Én valamiért nagyon kidöglöttem a sziklafal előtt, nem tetszett a felfelé menetelés, de a sziklafalon kezdtem magamra találni. Imádom a láncos terepeket, ahol a kéz is fontos eszköze a túrának. Sajnos nem tudtunk itt a saját tempónkban haladni, mert előttünk egy csapat volt nagy hátizsákokkal, hatalmas bakancsokban, s lassan haladtak. Nehezítette az előrehaladást az is, hogy –bár kötelezően egyirányú a forgalom a hágón– az eszetlenek szembejöttek, s így mindig be kellett várni a másikat. Na de addig legalább jutott idő fotózásra,

s felfedezhették a többiek a Panka (én) árnyékát a felhőn. Az utolsó métereken eléggé vészjósló volt az ég, és minden környező csúcs felhőkben úszott. A szembejövők már felkészítettek minket a túloldalon váró napsütésre. És amint felértünk, szinte elvakított minket a napfény ereje. Gyorsan fotóztunk, majd indultunk, mert elég szarul álltunk időben (fél 5 volt már). Lefelé a köveken elég hamar előjöttek a térdpanaszok. István elég lassan haladt lefelé az elején, a túlzott óvatosság miatt, majd Klári lassult be a térde miatt. Nekem pedig a combom jól elfáradhatott, mert amint megálltam, elkezdett fájni, így igyekeztem mindig én menni elöl, hogy tudjak lefelé haladni, ne kelljen a térdfájósok mögött araszolgatnom. Itt még elmentünk a Metélőhagymás-tavak (Sivé plesá) mellett/között, ezek a tavak már messziről látszódtak jó magasról.

Ezután egy hosszú viszonylag vízszintes terepen haladtunk tovább a Fuchs-tóig Starolesnianske pleso 1988 m),

majd a Testvér-tavakig (Sesterské plesá),

s odaértünk a Hosszú-tavi menedékházhoz (Zbojnícka chata, 1960 m) 6 óra 20-kor. Itt viszonylag sokan pihentek, vacsoráztak, úgy tűnt, mindenki ráér. Mi csak átviharzottunk az elágazáson, s a Hosszú-tó (Dlhé pleso, 1893 m) mellett

(itt is volt egy rövid láncos ereszkedő) rohantunk lefelé a kék úton. Klári és Balázs lassabban jöttek, mi Istvánnal rohantunk le a lanovkáig. Kopár sziklás rész után cserjés, majd az erdő, ahol már alig láttunk valamit, addigra totál sötét volt. A lanovka 7-ig járt, éppen elértük. Szerencsére volt a kis csapat másik két tagjánál is zseblámpa, így odataláltak Tarajkára (Hrebienok, 1285 m), ahova mi a lanovka melletti kis erdei bicikliúton felmentünk kocsival. Megmentettük őket. A túra hossza elvileg 18 km volt, a szintkülönbség Hrebienoktól 1100 m. Ezután elfoglaltuk a szállást, Tátralomnicon (Tatranská Lomnica) a Sasanka hotelben foglaltunk szállást. Sajnos a szaunát lekéstük, de a forró zuhany is isteni volt. Pár perces szusszanás után elmentünk a szomszéd étterembe (lovaskocsi alakú boxok voltak, a kaja közepes, a becherovka jó). Mivel itt hamar bezártak, s kidobtak minket, elindultunk a kocsmába, ahol becherovka becherovkát követett. Szép magyar dalokat énekeltünk, de szerencsére megúsztuk verés nélkül. Hajnalban kecmeregtünk haza. Másnap a reggelit épphogy nem késtük le, enyhén elgyötört és fejfájós volt a banda, így a Tengerszem-csúcs (Rysy, 2499 m) túrát kénytelenek voltunk törölni a tervből. Helyette körbesétáltuk a Csorba-tavat (Štrbské pleso, 1356 m),

majd elmentünk a liptószentmiklósi (Liptovský Mikuláš) aquaparkba. Jó sok pénzért (588 SK, mert hétvége volt) kiáztattuk magunkat, és kipróbáltuk az összes csúszdát. Hazafelé még egy tescoba is beugrottunk, éjjel 11kor értünk haza. Ha valaki utánozni szeretne, siessen, mert nov.1.-én lezárják a Vörös-torony-hágót. Szóval hajrá!