Tarolt a vihar a Tátrában
Tizenegyezernél is több fát döntött ki, vagy tört derékba a hét végén a Szlovákián is végigsöprő Emma nevű orkán a Tátrai Nemzeti Parkban. Az idei szélviharokban elpusztult fák száma meghaladja a húszezret, a kár értéke pedig több mint 340 millió korona. A mostani károk ugyan nagyok, de meg sem közelítik a 2004-es pusztítás mértékét, amikor a tátrai erdőállomány nagyobbik felét tarolta le az orkán.
A legnagyobb károk vasárnap keletkeztek, amikor az Ótátrafüred és a Csorba-tó közti szakaszon a hó- és szélviharban szinte percenként zuhantak az útra a hatalmas fenyők.
A vihar elvonultával a veszély még korántsem hárult el, mert sok derékba tört fa még hétfőn is belógott az utak fölé, és a Magas-Tátrában, a Tátra nyugati részén, illetve az Alacsony-Tátra térségében is harmadfokú lavinaveszélyt jeleztek.
Mint a hegyimentők ügyeletese mondta, a lavinaveszély olyan nagy, hogy a hórengeteg bárhol, "akár egy hangos kurjantástól is" megindulhat a lejtőn.
Az ország nyugati végein is nagy károkat okozott az orkán. Hétfő délután egyes területeken még mindig tízezrek voltak villanyáram nélkül.
(MTI)
A Magas-Tátra a Király-hegyről
Folytatjuk "A Tátra a távolból" sorozatunkat.
A Király-hegy (Kráľova hoľa, 1946 m) az Alacsony-Tátra legkeletibb hegye. Az alábbi két képet onnan csináltuk a csúcs felé menet, az egyiket most vasárnap, a másikat november harmadikán:
Új DVD jelent meg a magas-tátrai síelés történetéről
[sielok.hu] "Igazi csemegét tartogat a februári hétvége a Magas-Tátra és a régi idők síelése után érdeklődőknek. A tátralomnici lifttársaság (TLD) egy ötven perces DVD-t jelentetett meg a magas-tátrai síelés történetéről. A szlovák nyelvű DVD, többek között magyar felirattal a február végi Utazás kiállításon már kapható lesz.
Állítólag a tátrafüredi gyógyszerész, Cornidesz Károly 1865-ben síléceket kapott ajándékba Norvégiából, ahol abban az időben már egyre többen ismerkedtek meg ezzel a sporteszközzel. Innen kezdődik a magas-tátrai síelés története, amelyről az első filmes felvétel 1908-ban készült. Száz évvel később a helyiek kiadták a magas-tátrai síelés történetét bemutató rövid kiadványukat."
Teljes hír:
http://sielok.hu/hirek/20080205tatradvd.html
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Orkán a Magas-Tátrában
Szombat este és éjszaka egész Szlovákiában vihar tombolt. Természetesen a Tátrát sem kímélte. A Lomnici-csúcs tetején orkán erejű szelet mértek (több, mint 140 km/h sebességűt), a tátraalji utakra több fatörzs rádőlt. Személyi sérülésekről nem tudunk, még annak az autónak az utasai is szerencsésen jártak, amely elé és mögé is kidőlt egy fa Csorbató (Štrbšké Pleso) és Tátracsorba (Tatranská Štrba) között.
Forrás:
http://index.hu/politika/bulvar/mgsttr0128/
http://www.sme.sk/c/3699501/Na-vrcholoch-Tatier-fukal-orkan.html
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Friss hozzászólások
12 év 46 hét
12 év 47 hét
12 év 48 hét
12 év 49 hét
13 év 6 hét
13 év 7 hét
13 év 15 hét
13 év 15 hét
13 év 16 hét
13 év 24 hét