Véget ért a síszezon a Magas-Tátrában
[sielok.hu] Ünnepi, hosszú hétvégével befejeződött a síszezon a Magas-Tátrában, és ezzel együtt egész Szlovákiában. Vasárnap, az utolsó napon még körülbelül háromszázan csúsztak a Lomnici-nyereg nedves havában. Jelenleg karbantartják a lomnici lifteket, de szombattól újra járnak, egészen nyár végéig.
Röviden összefoglalva idén sem volt jó a szezon a Magas-Tátrában. A tavalyi (és a korábbi évekhez) hasonlóan az idén is kevés hó esett, de az idén még a gazdasági válság, és az euró erős árfolyama is nehezítette a síelésből és a téli turizmusból élő vállalkozók helyzetét. Az erős euróhoz képest jelentősen leértékelődött zloty, rubel és cseh korona miatt elmaradt a lengyelek, oroszok és csehek szokásos rohama, a magyarok utazási kedvét pedig nemcsak a gyenge forint, hanem a két ország közötti feszültségek is befolyásolták.
Az előzetes eredmények szerint 24 százalékkal csökkent a magas-tátrai szállodák forgalma ezen a télen, de az egynapos síelésekre berendezkedett síelők is jóval kevesebben jöttek, becslések szerint 40 százalékkal csökkent a számuk. Különösen a február volt nagyon gyenge, mintha nem is lett volna síszünet a szomszédos Lengyelországban, pedig a február hagyományosan erős hónapnak számított a tátrai vendéglátásban.
A hóval sem volt minden rendben. A természetes hó kissé késve érkezett meg, addig csak a hóágyúk tartották a lelket a tátrai pályákban. Jellemző, hogy az idei szezonra átadott új, csorba-tavi sípályát (nem volt hóágyúzható) csak január közepén lehetett először megnyitni a nagyközönség előtt. Sajnos ez már nem az első kevés havat hozó tél egymásután, így egyre több síterep kénytelen szembenézni anyagi nehézségekkel vagy lemondani jövőbeli fejlesztéseiről.
A gyenge tél egyik első ismert áldozataivá váltak a tátralomnici fejlesztések. A tavalyi szezonra átadott négyszemélyes lift folytatásának megépítésére, amely a Kőpataki-tóhoz vezet, az idén került volna sor, de a gazdasági válság miatt sem a lift nem épül meg, sem az alatta futó pályához nem építik ki a hóágyú rendszert. A síterep szóvivője szerint valószínűleg csak a Kőpataki-tó alatti pálya nyomvonalának kiszélesítése kerülhet sor ebben az évben.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Megnyílt a Kempinski szálloda a Magas-Tátrában
[nyarilap.hu] Hosszas építkezés és többszöri csúszás és halasztás után végre megnyílt a Magas-Tátra első luxusszállodája, a Grand Hotel Kempinski. Az egykoron szintén szálláshelyként működő műemléképület átépítése még 2005-ben kezdődött meg, és a beruházó J&T Real Estate vállalat szerint a teljes építkezés körülbelül 42 millió euróba került. A felújított történelmi épület mellett további apartmanokat is építettek a tehetősebb turistáknak.
Szlovákia első Kempinski szállodájában összesen 98 szoba és lakosztály található, de hamarosan elkészül a tetőtérben kialakítandó elnöki lakosztály is, külön kandallóval és jakuzzival. A szálloda vendéglőjét egy Németországból érkezett séf vezeti, a vendéglőben egyszerre 124 vendéget tudnak majd fogadni. Egy igényes wellness részleget is kialakítottak, a medencéket összesen 1300 négyzetméternyi vízfelület fedi, és a fürdővendégek természetesen a Magas-Tátra csúcsaiban gyönyörködhetnek.
A hivatalos megnyitó előtti időszakban egy kétágyas szoba kedvezményesen már 180 eurótól kapható, egy lakosztályért további extraszolgáltatásokkal pedig akár 900 eurót is elkérnek éjszakánként.
Forrás:
http://www.nyarilap.hu/hegyek/karpatok/1332-megnyilt-a-kempinski-szallod...
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Erdőtűz a Tátrában
[inforadio.hu] A poprádi tűzoltók immár negyedik napja küzdenek a lángokkal a Magas-Tátra több pontján. Az erdőtűz már több mint 100 hektáros területet érint.
A legsúlyosabb helyzetet a Tátralomnic és Zdiar közötti területről, valamint Svit környékéről jelentik. A lángok miatt le kellett zárni a Zdiar felé vezető forgalmas autóutat is.
A tüzet a hadsereg két helikoptere is oltja. A munkálatokat nehezíti az erős délnyugati szél, emiatt a nagy erőfeszítés ellenére a tűz gyorsan terjed. A lángok főleg ott pusztítanak, ahol még nem sikerült felszámolni a 2004-es hatalmas vihar következményeit, a nehezen hozzáférhető területen fekvő, kiszáradt fatörmelék gyufamódjára lobban lángra - nyilatkozta az oltási munkálatokat vezető tűzoltóparancsnok.
A tátrai tűz nem kíméli az elmúlt években kiültetett fiatal erdőt sem. Az elmúlt 4 nap alatt a Magas-Tátra négy különböző helyéről jelentettek tüzet. Erich Lauf járási tűzoltóparancsnok szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a gyújtogatás sem zárható ki, bár erre vonatkozó bizonyítékokat eddig még nem sikerült találni. Az anyagi kár több százezer euróra tehető.
Protics János, Pozsony
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Interjú Scheirich Lászlóval
Április 23-án, csütörtökön délután az Európa Rádió "SVÉDASZTAL" c. magazinműsorában 15-16 óra között beszélgetést hallhattok Scheirich Lászlóval, az "Emberek, sziklák, századok", illetve "A mi Magas-Tátránk" című kiváló Tátra-könyvek szerzőjével. A riporter: Sike Gábor.
Az Európa Rádió műsora Miskolc, Nyíregyháza, Kisújszállás, Záhony és Mezőkövesd térségében fogható. Interneten a www.euradio.hu címen hallhatjátok az online adást.
Scherich László poprádon élő hegymászó, nyugdíjas csillagász (a Lomnici-csúcson dolgozott sokáig), idegenvezető, a Tátra kutatója. A TANAP tagjaként a tátrai zergék számontartásával is foglalkozik. Nagyon nagy tudású ember és érdekes személyiség. Fotóit itt lehet megnézni (érdemes):
http://picasaweb.google.com/l.scheirich
Friss hozzászólások
12 év 46 hét
12 év 46 hét
12 év 48 hét
12 év 49 hét
13 év 6 hét
13 év 6 hét
13 év 14 hét
13 év 14 hét
13 év 15 hét
13 év 24 hét